Elkezdődött a felkészülés

Az FC Hatvan felnőtt csapata tegnap elkezdte a felkészülést az NB III Keleti csoportjának 2019–20-as szezonjára. Az első edzésről Török László vezetőedző nyilatkozott honlapunknak. „Szerdán elkezdtük a felkészülést, az első tréning programjában négy a négy, illetve hat a hat elleni játék szerepelt – részletezte Török Tovább…

Elkészültek a csoportbeosztások, ismét a Keleti csoportban az FC Hatvan

Az MLSZ versenyigazgatósága véglegesítette a 2019–2020-as NB III-as bajnokság mezőnyét, emellett elkészítette a csoportbeosztásokat is. Mint ismeretes, az osztályozó mérkőzések után a szövetség 46 csapat nevezését fogadta el – azért nem 48-ét, mivel a Nyírbátor és a SZEOL visszalépett a küzdelmektől. A hatályos feltöltési szabályzat Tovább…

43 góljával országosan is dobogós Simon Mátyás!

Negyvenhárom találatával fölényesen nyerte meg a Heves megyei I. osztály góllövőlistáját 28 éves támadónk, Simon Mátyás. Megyénkben őt a 28 gólos, energiás Csoszánszki Dávid követi, míg a harmadik helyezett a maklári Vojtekovszki Márton lett 19 találattal. Ennél azonban érdekesebb, hogy csatárunk minden megyét figyelembe a Tovább…

Klubunk női szakága első nemzetközi sikerét aratta az ausztriai Klagenfurtban

Mérföldkőhöz érkezett a hatvani női labdarúgás: klubunk női szakága első nemzetközi sikerét aratta az ausztriai Klagenfurtban, a hétvégén befejeződött United World Games-en. Egyesületünk három korosztályban indított csapatot a 14 000 sportolót, harmincnyolc résztvevő országot és közel húsz sportágat – közötte olyanokat is, mint a rögbi, vagy Tovább…

Véget értek az NB III-as osztályozók

Kialakult a labdarúgó NB III mezőnye. Az osztályozók eredményeként a Tatabányát a visszavágón idegenben 1–0-ra megverő Bicskei TC (Fejér megye), a Békéscsaba II-t otthon 2–1-re legyőző Kelen SC (Budapest), a Hévízzel otthon gól nélküli döntetlent játszó, de idegenben rúgott több góljának köszönhetően feljutó Balatonlelle SE Tovább…