Vereség a Salgótarján ellen

Soros felkészülési mérkőzésén a Nógrád megyei I. osztályú bajnokságban szereplő és ott listavezető Salgótarjáni BTC-t fogadta csapatunk. Az első félidőben alapcsapatunk szerepelt, ekkor nem született gól. A szünet után aztán a tarjániak kétszer is betaláltak, de ekkor már fiatal játékosaink kaptak szerepet. Az előttünk álló Tovább…

Biztossá vált Torda Patrik távozása

Biztossá vált, hogy Torda Patrik távozik csapatunktól. A 21 éves középpályás az NB II-es Vác FC-ben folytatja pályafutását. Torda Patrik 2017 nyarán éppen a váciaktól érkezett az FC Hatvanhoz. Ezalatt az időszak alatt összesen 71 meccsen lépett pályára és 13 gólt szerzett. A most futó Tovább…

Döntetlen egy NB III-as rivális ellen

FC Hatvan–Rákosmente KSK 1–1 (0–1) Hatvan, műfüves pálya. FC Hatvan: Tajti Bence – Purzsa Máté, Labát Krisztofer, Bárkànyi Arnold, Karácsony Dávid – Simó Csongor, Szabó Roland, Mundi Zoltán, Bartók István – Lukács Zsombor, Szabó Dominik. Csereként pályára lépett: Inczédy Gergely, Zagiev Vitálij, Gál Márk, Dolhai Tovább…

A József Attila Színházban művelődött az FC Hatvan

Az FC Hatvan játékosai és a szakmai, illetve technikai stáb tagjai a budapesti József Attila Színházban jártak és a Sóska, sültkrumpli című előadást tekintették meg a héten. A darab egy öltözőben játszódik, ahol két partjelző és egy futballbíró készülődik két csapat sorsdöntő összecsapására. Az átélt Tovább…

Teremtornát nyert U19-es csapatunk

Az FC Hatvan csapata nyerte a Lőrinci VSC sporttelepén a hétvégi sátras, műfüves pályáján rendezett U19-es tornát. A heol.hu beszámolója szerint a Kerepesi Ferenc által szervezett eseményen összesen nyolc utánpótlás csapat szerepelt és végül Szén László tanítványai játszhatták a döntőt a Lőrinci ellen. A mieink Tovább…

Szülinaposok góljaival győzelem

Lejátszotta második felkészülési mérkőzését is az FC Hatvan, a mieink a Budapest-bajnokság I. osztályában játszó Testvériség ellen 2–1-re nyertek Simon Mátyás és Dolhai Gergő góljaival. Érdekesség, hogy mindkét gólszerző éppen az edzőmérkőzés napján ünnepelte születésnapját, Simon Mátyás 28, míg Dolhai Gergő 21 esztendős lett. Isten Tovább…

Túl vagyunk első felkészülési mérkőzésünkön

Felkészülési mérkőzés FC Hatvan – Nagykáta SE 3-0 (1-0) Gólszerzők: Simon Mátyás 2, Lukács Zsombor Kezdők: Inczdéy Gergely, Karácsony Dávid, Gál Márk, Fék Zsolt, Purzsa Máté, Bárkányi Arnold, Lukács Zsombor, Kitl Krisztián, Bartók István, Mundi Zoltán, Szabó Dominik Cserék: Szabó Roland, Fellner Krisztofer, Dolhai Gergő, Tovább…

Elkezdődött a felkészülés, Torda Patrik távozhat

Hétfőn „élesben” is elkezdődött a munka az FC Hatvannál. Az új tréner, Gulyás Gábor irányításával felnőtt csapatunk tagjai rávezető edzésen vettek részt. Az első tréningről Czibolya Gábor és Sárközi Szabolcs sérülés, Labát Krisztofer pedig betegség miatt hiányzott, míg Vitalij Zagijev és Bogdán Maxim még nem Tovább…

„Nagy kihívás előtt állunk” – felnőtt csapatunk új edzője, Gulyás Gábor bemutatkozott

A 38 esztendős Gulyás Gábor lett az FC Hatvan felnőtt csapatának vezetőedzője, így a vezetőség elmúlt időszakban lezajlott tárgyalásai tehát eredményre vezettek. A váci nevelésű, az aktív pályafutása során a legtöbb szezont Vácon töltő, emellett Tatabányán, Pécsen, Szolnokon, a BKV Előrében, Egerben és Berkenyén is Tovább…