Teremtornát nyert U19-es csapatunk

Az FC Hatvan csapata nyerte a Lőrinci VSC sporttelepén a hétvégi sátras, műfüves pályáján rendezett U19-es tornát. A heol.hu beszámolója szerint a Kerepesi Ferenc által szervezett eseményen összesen nyolc utánpótlás csapat szerepelt és végül Szén László tanítványai játszhatták a döntőt a Lőrinci ellen. A mieink a fináléban egygólos különbséggel nyertek a házigazdák ellen.

Szén László, U19-es csapatunk edzője honlapunknak a következőképpen értékelte a tornát:

„Magabiztos játékkal sikerült megnyernünk a viadalt, úgy érzem, erővel jobban bírtuk az ellenfeleknél – mondta Szén László. – Azt azért hozzá kell tenni, hogy az ellenfeleknél a kétszer 15 perces meccsek során több túlkoros játékos szerepelt, de így sem tudtak legyőzni minket. A csoportmeccsek során a Herédet 5–1-re, a Zagyvaszántót 11–3-ra, a Lőrinci „B”-t 3–1-re győztük le, majd az elődöntőben a Nagyréde ellen 5–0-ra diadalmaskodtunk, végül a döntőben a Lőrinci „A”-t 2–1-re vertük meg. Tavaly második lett a csapat ezen a tornán, így nagy öröm most számunkra a siker. Tény, hogy már január eleje óta edzünk és a fiúk lábában már két kispályás torna benne volt.”

DÖNTŐ
FC Hatvan–Lőrinci VSC „A” 2–1

A VÉGEREDMÉNY
1. FC Hatvan

2. Lőrinci VSC „A”

3. Bélkő SE-Bélapát

4. Szőlőskert Nagyréde SC

KÜLÖNDÍJASOK

Legjobb kapus: Bakó Péter (Bélkő SE-Bélapát)

Legjobb mezőnyjátékos: Zöldi Dániel (Lőrinci „A”)

Gólkirály: Rajzinger Ákos (FC Hatvan) 8 találattal

A különdíjakat Hartman Gábor ajánlotta fel.