NB III – 3 mérkőzés maradt

Klubunk hétközi fordulója nem sikeredett túl jól, hiába a megszerzett egy pont, két közvetlen riválisunk ilyen téren hármat gyűjtött, így a pillanatnyi állapot szerint 4 tiszta pontra került a biztos bennmaradást érő 14. pozíció. Azonban semmi sincs veszve, a matematikai esély még mindig adott, valamint a bajnokság
kimenetelének folyamatos bizonytalansága valószínűsíthetően az utolsó fordulóig tartogat meglepetéseket.

Lássunk egy mustrát a most vasárnapi mérkőzéseket illetően:
A most még NB III-as helyen tanyázó Putnok FC három mérkőzés óta veretlen, azonban a Kisvárda II.-höz látogatnak, amely a legjobb formában lévő egyesület a Keleti csoportban. Tavasszal hazai környezetben még nem kaptak ki.  A Tállya KSE 15. helyről várja a hétvégét. Idegenbeli megmérettetés várja őket, ráadásul a
már biztos kieső Sajóbábony lesz a házigazdájuk. Hektikus forma jellemzi a csapatokat, nagyon nehéz lenne bármit is jósolni.

A megyei derbin remiző, így 16. helyre visszacsúszó Salgótarján semleges helyszínen hospitál, ugyanis a Tiszafüred Gyöngyösön fogadja a nógrádiakat. Nagy csata várható, hiszen a „hazaiak” még nem dőlhetnek hátra teljes mértékben, extrém esetben még kieshetnek a megyei osztályba, talán ez a mérkőzés tekinthető igazán „hatpontosnak”.

A 18. hely birtokosa a Gyöngyösi AK immár végig idegenben kell, hogy kivívja a harmadosztályú tagságot. Első ízben a DVTK II vár a mátraaljaiakra. Egy esetleges vereség egy putnoki bravúrgyőzelemmel a biztos kiesést vetíti elő, melyet bizonyos el akar kerülni a zöld-fehér alakulat. A második számú csapatokban történő fluktuálódás mindig árnyalja a képet.

Egyesületünk, az FC Hatvan 17. a bajnokságban. Pontszámban megegyezünk Heves megyei riválisunkkal, így ránk is várhat kellemetlen forgatókönyv a forduló végeztével. A hazai pályán játszó Tiszaújváros szinte elképzelhetetlen, hogy kiessen a most futó szezon végeztével, a lélektani teher nem az ő vállukat fogja nyomni. Formájuk nem éppen rózsás, mi viszont három mérkőzés óta veretlenek vagyunk. Csak győzelem esetén reménykedhetünk tovább és
bíznunk kell riválisaink botlásában is.

Az már bizonyos, hogy a most vasárnapi versenyfutás komoly áldozatokkal járhat, mindenképp érdemes követni csapatunkat és buzdítani őket aki teheti, a helyszínen – védettségi igazolvánnyal – de az éterből is kellenek a pozitív energiák.

Mindent bele Srácok!
58…59…HATVAN!