A DEAC otthonába látogatunk

A legutóbbi két mérkőzését megnyerő csapatunk az NB III Keleti csoportjának 4. fordulójában olyan vetélytárshoz látogat, amely még veretlen – a debreceni egyetemisták az eddig lejátszott találkozóik közül kettőt (idegenben a Tállya ellen, majd az Ózdi Kohászt fogadva) megnyertek, az első játéknapon pedig remiztek a Putnok FC ellen.
A jó rajt, az eredményes játék nem véletlen. Kiváló edző, Kondás Elemér irányítja az ország legsportosabb, legtöbb minőségi szakosztállyal rendelkező egyetemének csapatát.
Nehezíti Szabó Rolandék dolgát, hogy a DEAC-ból nem csak Kondás Elemér rendelkezik veretes élvonalbeli múlttal. A játékosok közül Spitzmüller Istvánt, Ibrahim Sidibét, vagy Ramost aligha kell bemutatni a szurkolóknak.
Sőt utóbbi, a 2008-ban Magyarországra érkezett, hondurasi Luis Arcángel Ramos Colón, igazi „kapocs”: a 2012-2013-as szezonban vezetőedzőnk, Török László játékosa volt a Kecskeméti TE-ben, sőt, a bajnokság 3- fordulójában, akkor még a Loki játékosaként, pályára is lépett azon a DVSC-TEVA – KTE-Phoenix Mecano mérkőzésen, amelyen, az egyik kispadon Kondás Elemér, a másikon pedig Török László ült.

Szabó Roland csapatkapitányt kértük meg, hogy mesélje el mit vár ettől a mérkőzéstől.

Szabó Roland: “Az elmúlt hetek eredményei alapján nagy önbizalommal várjuk a mérkőzést. A legutóbbi két mérkőzésen remekül működött a védekezésünk, amihez remek helyzet kihasználás párosult, úgy gondolom a holnapi napon is ez lehet a siker kulcsa. Minden mérkőzésen úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk, ez most sem lesz másképp. Ismerjük az ellenfelet, több rutinos, nagy múlttal rendelkező játékos alkotja a csapatot, tehetséges fiatalokkal kiegészülve. Folyamatos koncentrációra lesz szükség, nem szabad üres területet adni az ellenfél gyors támadóinak, mert azt azonnal megbüntetik. Türelmesnek kell lenni és az első adandó helyzetet lehetőleg gólra váltani.
Örömteli, hogy a sérült játékosaink folyamatosan kapcsolódnak be a heti edzés munkába, de ki kell emelni, hogy minden fiatal játékos remek teljesítményt nyújtott az utóbbi időben. Ezt a formát kell fent tartani és akkor ponttal vagy pontokkal távozhatunk Debrecenből.”

A mérkőzést Újhelyi Tamás fogja vezetni, míg asszisztensei Deme Rajmund és Gordos Árpád Mihály lesznek.

Töltsük meg minél többen a vendég lelátót!
Hajrá Hatvan!

Néhány