Igazságtalan büntetővel kaptunk ki az NB III-as bajnoki rajton

NB III, KELETI CSOPORT.
1. FORDULÓ

ESMTK–FC HATVAN
1–0 (0–0)

Pesterzsébet, Ady Endre utca, 250 néző. Vezette: Katona Balázs (Marozsi G., Topálszki Sz.)

ESMTK: Bonica – Lázár B., Kovács B., Lipcsei, Tóbiás – Horváth L., Boda (Soós, 55.), Kovács D. (Slezák, 89.), Deszpotovics – Reznek (Herczeg, 55.), Túri D. Vezetőedző: Turi Zoltán

HATVAN: Tajti B. – Purzsa M., Bárkányi A., Katona R., Karácsony D. – Fék Zs. (Gál M., 70.), Dolhai G. – Durázi D., Szabó R. (Uj P. 75.), Torda P. (Szabó D., 86.) – Sárközi Sz. Vezetőedző: Török László

GÓL: Bonica (70. – 11-esből)

JÓK: Bonica, Soós, Herczeg, ill. Tajti B., Bárkányi A., Katona R., Durázi D., Szabó R.

Erzsébeti mezőnyfölénnyel kezdődött az NB III-as bajnoki rajt, de a hazaiak nagy helyzetig nem jutottak el. A 19. percben a mieink viszont igen: Karácsony Dávid ívelt előre jobbról szabadrúgást, Fék Zsolt középen teljesen tisztán átvette a labdát, majd hét méterről kapura lőtt, de Bonica nagy bravúrral hárította a próbálkozást! Kisvártatva Szabó Roland lépett ki egy indítással a jobb oldalon, kissé kisodródva kapura lőtt, próbálkozása nem sokkal ment el a hosszú sarok mellett. A 29. percben újabb lehetőségünk volt a gólszerzésre, Szabó Roland húzott el két csellel a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, beadott, a középen érkező Sárközi Szabolcs azonban félfordulatból kapu fölé lőtt. A 35. percben a hazaiak is villantak, egy ide-oda pattogó labda Horváth Levente elé pattant, aki kapura lőtt, de egy védőnkről szögletre pattant a játékszer.

A szünet után Lázár Benjamin húzott el a jobb oldalon, kapura lőtt, a labda nem sokkal ment el a kapu felett. A 63. percben ismét Szabó Roland látta meg a lehetőséget, 32 méterről megpróbálta átemelni a kapust, de a labda a kapu felett szállt el. A 67. percben aztán sorsdöntő momentum következett: Lázár Benjamin jobboldali beadására Soós Bence érkezett a 16-oson belül úgy, hogy eközben Szabó Rolandot felrúgta – a játékvezető hatvani szabadrúgás helyett általános meglepetésre az ESMTK-nak adott tizenegyest, ráadásul csapatkapitányunk meg is sérült az esetnél és le kellett cserélni. Az erzsébetiek kapusa, Bonica Sebastian odaállt a labda mögé és a bal alsó sarokba lőtte a büntetőt, pedig Tajti Bence jó irányba mozdult el (1–0). A 78. percben volt egy egyenlítési lehetőségünk, Sárközi lőtt kapura ballal, 18 méterről, a labda az egyik védő fején irányt változtatva azonban a kapu felett hagyta el a játékteret.

Igazságtalan vereséget szenvedtünk a bajnoki címre törő ESMTK-tól, a játék képe alapján minimum a döntetlent megérdemeltük volna.

A mérkőzésen Katona Roland orrtörést szenvedett. Jobbulást kívánunk neki!

TURI ZOLTÁN: „A rajt előtt sok volt a kérdőjel, azonban mindenképpen itthon akartuk tartani a három pontot. A szünet után át is vettük a mérkőzés irányítását, cseréink lendületet adtak támadójátékunknak, így megszereztük a győzelmet.”

TÖRÖK LÁSZLÓ: „Mindkét csapat számára fontos volt a bajnoki rajt. Mi sok hibával kezdtünk, aztán feljavultunk és akadtak jó időszakaink. Nem a vereség ténye idegesít, hanem az, hogy újabb három játékos dőlt ki a sorból. Láttam pozitív jeleket, de négy-öt forduló kell ahhoz, hogy kiegyenesedjünk és sérültjeink felépüljenek.”