Ilyen volt a felkészülés, jöhet a rajt – II. rész

Bő két év után vasárnap végre ismét az NB III-ban küzdhet csapatunk, az 1. fordulóban az ESMTK otthonában lépünk pályára. Honlapunk több részben elemzi a felkészülést, a második részben Török László vezetőedzővel beszélgettünk.

„A felkészülést összegezve nem mondhatom, hogy teljesen az előre eltervezettek szerint zajlott volna minden, hiszen sok akadállyal, problémával kellett megküzdeni – ecsetelte Török László. – Többen olyan sérüléssel küzdöttek, amelyet még az előző szezonból hoztak át, de szerencsére a felkészülés alatt újabb sérüléssel nem kellett megküzdenünk. Mindenesetre az biztos, hogy még legalább egy hónap kell a sérültek felépülésére. A hátráltató tényezők ellenére mindent teljesítettünk, amit elterveztünk. A négyhetes felkészülés alatt sok próbajátékos fordult meg nálunk, ez a csapatépítés folyamatát kissé gátolta, de mindenki a hozzáállásával elégedett vagyok. Az edzőmeccseken látottaktól azonban nem vagyok boldog, de remélem, a bajnokságban nem olyan statisztikát produkálunk, mint a felkészülési meccseken, hogy hatból csak egy meccset nyerünk meg. Nehéz volt új labdarúgókat igazolni, rutinos játékosként Tajti Bence és Sárközi Szabolcs érkezett hozzánk, a többiek fiatalok, akik beleillenek a játékstílusunkba. Szerettem volna még jobban megerősíteni a csapatot, de tiszteletben tartom a klubvezetés igazolási filozófiáját. Célunk a bennmaradás, és nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, hogy minden héten remegő lábakkal kelljen pályára lépni – stabilizálni szeretnénk magunkat a középmezőnyben. Bár több felvételt láttam a mezőny csapatairól, elsősorban saját magunkkal foglalkozunk és úgy vélem, hogy az ötödik-hatodik forduló után rajzolódnak ki az erőviszonyok.”