A szezon utolsó bajnokiján Egerbe látogatunk

Június 1-jén, szombaton 17:00-tól a Berg System Eger SE II együtteséhez látogatunk a Sznetmarjay Tibor stadionban a Heves megyei I. osztályú bajnokság 30., utolsó fordulójában.

A mérkőzésnek már csak a hazaiak számára van némi tétje, mivel egy esetleges győzelemmel elkerülhetnek az utolsó helyről, de a biztos bennmaradást jelentő 14. pozíció elérésére már nincs esélyük. Az Eger második csapata újonc volt a bajnokságban, de ennél biztosra jobb szereplésre számítottak a klubnál, hiszen 29 játéknapon csak 3 győzelmet arattak és 7 döntetlent értek el 19 vereség mellett, így 16 pontot szereztek. Hazai környezetben mindössze egyszer nyertek és négyszer játszottak döntetlent, míg kilenc alkalommal kikaptak.

A mieink 26 győzelemmel és 3 döntetlennel, összesen 81 ponttal, 113–21-es gólkülönbséggel, 24 egységnyi előnnyel állnak a tabella élén és tulajdonképpen a bajnoki cím megszerzése óta (amely április végén történt meg) csak a veretlenségünk megőrzése a cél. Ez eddig remekül ment és reméljük, hogy – már az új edző, Török László irányításával – az egri akadályt is sikeresen vesszük. Idegenben 12 győzelem mellett 2 alkalommal játszottunk döntetlent, a házon kívüli szereplésünk így 38 pontot hozott a konyhára.

Ősszel hazai pályán 2–0-ra győztük le az egrieket, góljainkat Simon Mátyás és Szabó Roland szerezték.

A szombati, Berg System Eger SE II–FC Hatvan mérkőzést Pádár Szabolcs vezeti majd, segítői Forgó Zsolt és Nováki Richárd lesznek. Reméljük, hogy ez a mérkőzés lesz az utolsó számunkra a megyei bajnokságban és a sikeres osztályozó után nyártól már az NB III-ban szerepelhetünk.

Köszönjük tisztelt szurkolóinknak az eddigi buzdítást, és kérjük a kedves drukkereket, hogy Egerbe is minél többen kísérjék el a fiúkat és szurkoljuk ki az újabb hatvani sikert!