Közgyűlést tartott a Futball Club Hatvan

A tagság meghallgatta, megtárgyalta, majd elfogadta a 2017-es és 2018-as évre vonatkozó szakmai és gazdasági beszámolót, valamint közhasznúsági jelentést. Ofella Zoltán elnök ismertette a 2019-es évre, az előttünk álló időszakra vonatkozó terveket, amelyből három „mérföldkövet” érdemes kiemelni: a felnőtt férfi labdarúgó-csapat feljutását és megkapaszkodását az NB III-ban, mindkét szakosztály, a labdarúgás és a jégkorong további fejlődését, építkezését, valamint azokat a nagyon jelentős infrastrukturális beruházásokat, amelyekkel megújul a Népkerti Sporttelep, valamint épül a jégcsarnok.
A közgyűlés – törvényi kötelezettségének megfelelően – tisztújítást is tartott. A Futball Club Hatvan Sportegyesület újabb négyéves időtartamra, elnökéül választotta Ofella Zoltánt, akinek elnökségi tagként Ádám Zoltán, Boronkay László, Nagy Zsolt és Szőke Attila segíti majd a munkáját. Az új, négyéves ciklusban folytatja munkáját a Fegyelmi Bizottság élén, Marján János, valamint a bizottság tagjaként Úti Csaba és Juhász János. Továbbra is Nádas Sándor lesz a Felügyelő Bizottság elnöke, ám itt két új tagot választott meg a közgyűlés: Pacsold Attilát és Sánta Gyulát.