III. BOSCH Nyári Labdarúgó Tábor

Immáron 3. éve rendezzük meg a Népkerti Sporttelepen, A Bosch-al karöltve nyári táborunkat. Az elmúlt 2 évben 500 gyermek élvezhette programunkat. Az idei 4 hétre 212 fő regisztrált.

A tábor remek példáját mutatja egy multinacionális cég és egy városi egyesület összefogásának, tenni akarásának.

Nagyszerű ötletnek bizonyult, hogy az FC Hatvan által 2015-ben elindított ovi-foci programban részt vett óvónőket megkerestük és bevontuk a tábor munkatársai közé. A diákmunkások és az önkéntesek fiatalos lendülete, érdeklődése, vehemenciája idén is sok terhet levesz vállunkról.

A kollégák előre megtervezett program alapján dolgoznak, tartják a foglalkozásokat, egyéniségüket, pedagógiai képességüket maximálisan kihasználva.

Mivel minden héten a gyermekek korcsoport szerinti megoszlása széles skálán mozog, így a foglalkozások megtartását csoportbontásban végezzük. Fontosnak tartjuk, hogy minden gyermek sikerélményhez jusson, függetlenül a felkészültségétől. Így a létszámtól függően 3-4 csoportot alakítunk, az adott héten.

Nem csak Hatvan és körzetéből érkeznek gyermekek, hanem Debrecenből, Budapestről, Gyöngyösről, Jászberényből, Gödöllőről és még sorolhatnám.

Rendezvény helyszíne: HATVAN, Népkert, Sporttelep

Rendezvény időpontja: 2018.06.02. – 2018.06.27.

Rendezvény célcsoportja: 7-14 éves gyermekek, Hatvanból és kistérségéből érkező lány-fiúk, ill. a BOSCH-ban dolgozók gyermekeinek biztosítsunk tartalmas nyári elfoglaltságot.

Rendezvény célja: Alapcélja, a Boschban dolgozók gyermekeinek tartalmas szabadidős program biztosítása, a labdarúgás, mint sportágon keresztül. A közösségi élet alapszabályaival, az egészséges életmód értelmével, a világ kiemelt sporteseményeinek értékteremtő jelentőségével, környezetünk értékeivel történő megismerkedés.

  • Ez a hét más, mint egy szimpla tábor!

Rendezvény eredményei:
A résztvevők az egyes heteken sportfoglalkozásokon vesznek részt a sportpályán, biciklitúráznak a Zagyvaparti bicikliúton, strandolnak a városi termálstrandon, kirándulnak Mátraháza-Kékestetőre, nyársaláson vesznek részt.

  • A Hatvani sporttábor projekt megvalósítása erősíti a sport egészség- és értékteremtő hatását, a civil társadalom önszerveződését és fejlődését azáltal, hogy Hatvan és a szomszédos települések gyermekei is részt veszek a megvalósításban. A projekt erősíti a térség összetartozását, a helyi értékek megőrzését. A 4×1 hét során új sport és kulturális programok valósulnak meg a településen.
  • Olyan feladatokra, gondolkodásra késztető mozgássorok végrehajtására törekeszünk, amelyben a gyermek kreativitása, problémamegoldó képessége fejlődik.
  • A Hatvani sporttábor projekt során, új sport- és kulturális programok valósul meg a településen.

Ne feledjük: A játék segíti a felnőtté válást!