Beharangozó a Füzesabony elleni mérkőzésre

Szombaton 15:00-tól a Heves megyei I. osztályú bajnokság 9. fordulójában a 14. helyén álló Füzesabony együtteséhez utazik az FC Hatvan.

A tabella és az eddig látottak alapján toronymagas esélyesei vagyunk a találkozónak, hiszen a mieink 18 ponttal a tabella 3., míg a füzesabonyiak 4 megszerzett ponttal a bajnokság 14. helyén állnak.

Vendéglátóink hazai környezetben sem brillíroztak eddig, hiszen háromszor játszottak otthon, egyszer nyertek, míg kétszer vereséget szenvedtek. Legutóbb otthon 2–1-re kikaptak a Boldogtól. Az FC Hatvan házon kívül eddig négyszer lépett pályára, három sikerünk mellett egy vereségünk van (az Eger ellen). Legutóbbi idegenbeli meccsünkön Makláron nyertünk magabiztosan, 4–1-re. Reméljük, hogy holnap is egy szép győzelmet aratunk majd és a már 9 gólos Czibolya Gábor is folytatja remek sorozatát.

A találkozó érdekessége, hogy a füzesabonyiak játékos-edzője a korábbi NB I-es futballista, a 42 esztendős Vámosi Csaba.

A Füzesabony–FC Hatvan találkozót Panyi Kristóf vezeti majd, míg segítői Németh Szabolcs és Rézműves Ferenc lesznek.

FÜZESABONY (14.)–FC HATVAN (3.)

Füzesabony, szombat, 15:00. Vezeti: Panyi Kristóf (Németh Sz., Rézműves)