Mint arról korábban már beszámoltunk, jelentős erősítést könyvelhetett el az FC Hatvan a téli átigazolási időszakban. Klubunk Katona Roland, Rjasko Viktor és Kulikovszki Valerij mellett megszerezte a 30 esztendős kameruni támadót, Yannick Mbengonot is. Az egykoron a Kecskemétben, a DVSC-ben és a Pápában összesen 116 élvonalbeli bajnokin 17 gólt szerző csatár legutóbb, az őszi idényben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcát erősítette.
„Nagy Tamás vezetőedző hívására érkeztem Hatvanba, a trénerrel Kecskeméten korábban már dolgoztam együtt – mondta honlapunknak Yannick Mbengono. – A szakember megkérdezte, hogy tudok-e segíteni a csapatnak az előrelépésben és a feljutás kivívásában. Bár egy másik lehetőség miatt egy ideig kivártam, de megtetszettek a körülmények és a közeg is, ezért végül igent mondtam. Az edzések és a felkészülési mérkőzések alatt már látszott, hogy játszós focit „művelő” csapat a Hatvan, sok technikás futballista alkotja a keretet, ez pedig szintén kedvez nekem. Az biztos, hogy olyan poszton fogok játszani, ahol megfelelően ki tudom szolgálni a társaimat, illetve magam is tudok gólokat szerezni.”
Yannick Mbengono 2015 tavaszán szerepelt utoljára az NB I-ben, ezt követően megfordult alsóbb osztályokban, Kiskunhalason, az STC Salgótarjánnál, míg legutóbb Felsőzsolcán, de nem tette le arról, hogy a későbbiek során ismét magasabb ligában játsszon.
„Bízom benne, hogy jól sikerül a tavaszom a Hatvannal, nyártól pedig már NB-s klubban szerepelhetek, akár jelenlegi klubommal, akár másikkal – folytatta Yannick. – Bár most sem profi osztályban futballozom, a jó körülményeknek köszönhetően úgy érzem, mintha ott lennék. Az mindenesetre már most előrelépést jelent számomra, hogy – Felsőzsolcával ellentétben – Hatvanban minden nap edzünk, amely azért is fontos, mert az erőnlétem így ismét a korábbi szintre emelkedhet. Szeretnék magyar állampolgár lenni, ez már folyamatban van, hiszen ez is kell majd ahhoz, hogy ismét magasabb szinten játsszak. Egyelőre csak az aktív futballra koncentrálok, civil munkát nem is vállaltam.”