A Heves megyei I. osztály Boldogtalan

Keddi cikk a HEOL-on:

“Laczkó Rolandot, a Boldog Egyesület elnökét egyelőre nem tudtuk elérni, így még nincs hivatalosan megerősítve az a hír, mely szerint a megyei I-es csapata visszalép a további küzdelmektől. Az ügy hátterében az U19-es gárda áll, amelynek létszámgondjai nem oldódtak meg a télen, így valós a veszélye annak, hogy következő szankcióként már a felnőtt együttestől történő pontlevonás következik. Információink szerint Laczkó Roland ilyen helyzetbe nem akarja hozni a gárdát, ezért nagy esély mutatkozik arra, hogy visszalépteti az első számú és az U19-es együttest a folytatástól. Amennyiben ez bekövetkezik, a versenybizottság kizárja a boldogiakat, akik eredményét törlik a táblázatból. Ebben az esetben azok a csapatok járnak leginkább rosszul, amelyek ősszel legyőzték az újoncot. Ezek közé tartozik a Pétervására (2-0), az FC Hatvan (3-1) és a Hevesi LSC (3-1), míg döntetlent elért együttesként az Eger SE (2-2), az Egerszalók (0-0), a Felsőtárkány (1-1) és a Maklár (2-2) „csak” egy-egy pontot veszít, ellentétben az előbb említett trióval, amelyek három ponttal lennének szegényebbek.
A feljutásért zajló kiélezett harcban így különösen nagy érvágás érné a harmadik helyen álló hatvaniakat a tárkányiakkal és az egriekkel szemben.”

Sajnos beigazolódott a HEOL spekulációja. A legrövidebbet az FC Hatvan húzta, a szomszédvár döntése nyomán miszerint nem vállalják tovább a szereplést a Heves megyei I.osztályban valamint a megyei I U19-ben.

Hajrá Hatvan!