Remek játékkal győzelem a DEAC ellen!

FC HATVAN–DEAC
3–1 (1–1)

FC HATVAN: Cellár – Tarnóczi, Barthel, Labát, Tarjáni – Panyi, Kitl K. (Czibolya, 84.) – Mundi, Szanku, Dinka – Sármány (Szabó B., 90+3.). Vezetőedző: Zoran Spisljak

DEAC: Ratku – Lakatos B., Ujvárosi, Korhut, Al-Sheraji (Bidzilya, 62.) – Bényei (Jankelic, a szünetben), Kónya, ifj Sándor T., Soltész (Orosz, 70.) – Szabó L. (Kerekes, 62.), Horváth T. (Trencsényi, a szünetben). Sportigazgató: Pöszmet Tibor

Gólszerzők: Sármány (38.), Dinka (49.), Szanku (60.), ill. Korhut (45+1.).

Kiállítva: Spisljak (85. – a második sárga lap után), ill. Jankelic (60. – a gólhelyzetben kiugró Sármány buktatásáért).

Jók: az egész hazai csapat, ill. senki.

A Körösladány elleni, múlt heti vereség után ismét hazai pályán nyílt esély a javításra. A bemelegítésnél a kezdőcsapatba jelölt Fellner Krisztofer sajnos megsérült, helyét Szanku Kristóf foglalta el a támadósorban.

Az első percek debreceni fölényről szóltak, de az első igazi helyzet előttünk adódott. A 9. percben Mundi baloldali szögletet középen Sármány csúsztatta a kapunak háttal állva, a labda nem sokkal ment mellé! Hét perccel később ismét Sármány próbálta meglepni a kapust a 16-os jobb sarkától egy lövéssel, ami nem sokkal ment fölé. A 26. percben Labát felszabadításnak szánt, félpályás lövése kapura ment, de a vendégek kapusa résen volt. A 29. percben veszélyeztettek igazán először a vendégek, Bényei jobboldali lövésszerű beadása fölé szállt. A 35. percben Panyi 19 méteres szabadrúgása szállt a jobb felső fölé, de már nem kellett sokat várni a vezető gólra!
A 38. percben Sármány indult meg egy megszerzett labdával, rávezette a védőjére, majd 15 méterről, bal lábbal a jobb alsó sarokba tekert (1–0)! Sajnos az első félidő vége meghozta az egyenlítést. A 45. percben ifj. Sándor Tamás vett át kézzel egy labdát, majd elesett, a játékvezető pedig ahelyett, hogy nekünk adott volna szabadrúgást kifelé, a debrecenieknek ítélt befelé. Korhut 17 méteres szabadrúgása a bal felső sarokba szállt úgy, hogy Cellár már csak beljebb tudta segíteni a labdát (1–1).
A szünet után azonban gyorsan újból vezetést szereztünk! A 49. percben Mundi baloldali szögletét középen Sármány csúsztatta tovább, a hosszún érkező Dinka pedig közelről a hálóba továbbított (2–1)! Bő tíz perccel később a frissen beállt Jankelic rántotta le a kapura törő Sármányt, amiért piros lapot kapott! Az ebből következő 24 méteres szabadrúgást Labát a bal kapufára tekerte, de a kipattanóra a leggyorsabban Szanku reagált és a hálóba fejelt (3–1)! A 71. percben tovább növelhettük volna előnyünket, Sármány ugrott ki megint, kissé kisodródott, de élesen középre tekert, azonban a labda elgurult a jobb sarok mellett. A 85. percben vezetőedzőnk, Zoran Spisljak megkapta a második sárgáját, így a pirosat is, mivel a játékvezető szerint a vonalon állva vett át és passzolt vissza egy labdát, tehát belépett a pályára. A 86. percben végül Trencsényi lövése Barthelen megpattanva a jobb felső sarok irányába szállt, de Cellár bravúrral „kiszedte” a labdát a sarokból! Így az eredmény már nem változott.

NB III-as történelmünk során még sosem sikerült legyőzni a DEAC-ot, de az első győzelem – ráadásul remek játékkal – most végre megadatott! Nem mellesleg csapatunk győzelemmel köszöntette szülinapos kapusunkat, Jaroslav Cellárt! További fontos statisztika, hogy csapatunk hazai pályán az előző hat mérkőzéséből ötöt megnyert, míg egyszer döntetlent játszott.

Folytatás jövő héten vasárnap 13 órakor a listavezető és még veretlen BVSC vendégeként, a Szőnyi úti stadionban.

Zoran Spisljak: „Gratulálok a fiúknak, kiváló meccset játszottunk! Az első tíz percben nem találtuk a ritmust, de ezután egyértelműen látszott az akaraterőnk és az, hogy közelebb állunk a gólhoz – Sármány találata aztán ezt bizonyította is. Az egyenlítés, a vendégek szabadrúgásból szerzett gólja nem zavart meg minket, a szünetben csak annyit kellett mondani a srácoknak, hogy csak így tovább, mert ez elég lesz a három ponthoz. Így is lett! Nem éreztem indokoltnak a kiállításomat; a játékvezető véleménye szerint a vonalon állva vettem át és passzoltam vissza egy labdát, ezért megkaptam a második sárgámat.”
Spitzmüller István asszisztensedző: „Gyengén futballoztunk. Az ellenfél akaratban fölénk nőtt, jöttek a hazaiak góljai is, így megérdemelten nyertek.”