Kihagyott helyzeteink miatt nem sikerült meglepetést okoznunk

FC Hatvan – Putnok FC
1-3 (1-2)

FC Hatvan: Cellár J. – Tarjáni P., Tarnóczi R., Labát K., Bárkányi A., Karácsony D. – Fellner K. (Sipos J., 66.), Kitl K., Panyi A. (Szabó B., 73.), Sármány K. (Dinka K., 66.) – Szanku K. (Czibolya G., 58.). Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Putnok FC: Pápai – Gellén (Katona B., 29.), Sághy, Galacs (Veress, 76.), Nagy Zs. A. (Fülöp K., 76.), Sramkó, Buda, Csiki, Vajda (Komári, 83.), Dobrovolszki, Juhos (Csutora, 46.). Vezetőedző: Szala Ákos.

Gólszerzők: Sármány (35.), ill. Galacs (40.), Vajda (45.), Csutora (84.).

Zoran Spisljak: “Még most sem tanultuk meg a leckét, ugyanazokat a hibákat követjük el, amiket az előző játéknapokon elkövettünk. A védekezésben sokkal szervezettebbnek és agresszívabbnak, míg a másik kapunál határozottnak, nyugodtnak kell lenni. Ha ezeket a játékosok nem hozzák magukkal, akkor hétről hétre ugyanezeket fogjuk tapasztalni, mint ma.”

Szala Ákos: “Nagyon értékes a mai győzelem, mivel a Hatvan kimondottan kellemetlen ellenfél volt, végig szervezetten játszott. Gratulálok a játékosainknak! Nem a mai volt a legjobb napunk, de a csapat erejét mutatja, hogy így is három gólt tudtunk szerezni idegenben és ezáltal sikerült megnyerni a mérkőzést.”

A hétvégi, balhésnak nevezhető kupamérkőzés után a Putnok elleni szerdai bajnoki meccsen igyekeztünk gyűjteni pontjaink számát.

Az első percek főképp mezőnyjátékkal teltek, de a mieink igyekeztek irányítani. Kisebb lehetőségeink adódtak, aztán eljött a 35. perc, amikor Karácsony passzával Sármány lépett ki a bal oldalon, kapura lőtt 11 méterről, a labda pedig úgy pattant a hálóba, hogy a putnoki kapus még beleért (1–0)! Sajnos csak öt percig örülhettünk, mivel a 40. percben Nagy jobboldali beadását Galacs berobbanva lőtte a hosszúba 6 méterről (1–1). A félidő lefújása előtt pedig már a borsodiaknál volt az előny, a 45. percben Vajda kapott egy passzt középen, csinált egy cselt, majd a bal sarokba tekert – Cellár nyújtózott, nem érte el a labdát (1–2).
A szünet után az 52. percben jött az első hatvani lehetőség, Kitl tolta tovább balról a labdát a közelében álló Sármányhoz, aki azonban már csak belepöckölni tudott a labdába, amit a kapus megfogott. Öt perccel később Labát 17 méteres szabadrúgása nem sokkal szállt fölé.

Támadtunk, s nyomtunk az egyenlítés érdekében továbbra is, a 62. percben Kitl baloldali beadását Fellner fejelte kissé hátrahajolva mellé. A legnagyobb lehetőséget a 74. percben puskáztuk el, ekkor Kitl Krisztián szerzett labdát az ellenfél térfelén gyönyörűen az egyik putnoki védőtől, azonnal kapura tört, de ziccerben leadott lövését a kapus védte, és bár a kipattanót még összeszedte, a védő utána menteni tudott! A 76. percben Szabó Bence távoli lövése ment mellé centikkel, majd a 81. minutumban Szabó Roland lövése tévesztett célt. Sajnos a 84. percben jött a kegyelemdöfés, egy gyors kontra során egy baloldali beadásra érkezett középen Csutora és lendületből a jobb alsó sarokba lőtt (1–3).

Hiába tettünk meg mindent az egyenlítés érdekében, a helyzetek kimaradtak, a putnokiak pedig kontra után büntettek. Sorozatban négy vereséget szenvedtünk a bajnokságban, így a vasárnap 11 órakor kezdődő Békéscsaba II elleni idegenbeli meccsen nagyon fontos lesz a pontok megszerzése.