Vereség a megyei rangadón, nehéz helyzetbe kerültünk

GYÖNGYÖSI AK-MÁTRA-BETON–FC HATVAN 3–1 (1–0)

Gyöngyös, Kömlei Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Szabó D., László I.).

GYAK: Halasi – Gaal (Bartha, 58.), Rédei, Gohér, Földi M. – Márkus, Pölöskei, Eichenvalder (Molnár M., 86.), Tarnai – Bartusz, Németh Sz. (Csillik, 86.). Vezetőedző: Labancz Róbert

HATVAN: Tajti – Katona R., Labát (Simon M., 71.), Markos (Fellner, 23.), Bárkányi, Juhász Gy. – Virág – Gál M., Mundi, Karácsony (Szabó R., 80.) – Purzsa. Vezetőedző: Gabala Krisztián

GÓLSZERZŐ: Bartusz (5., 84.), Németh Sz. (80.), ill. Katona R. (91.).

JÓK: az egész hazai csapat, ill. senki.

Gyászszünet előzte meg a meccs kezdetét, a Gyöngyös egykori játékosa, Bársony Tibor a múlt hét vasárnap életét vesztette, rá emlékeztek egy perc felállással a jelenlévők.

Sajnos nem kezdődött jól számunkra a megyei rangadó, hiszen már az 5. percben hátrányba kerültünk: korábbi támadónk, Németh ugratta ki Bartuszt, aki a kapujából kilépő Tajti mellett a hosszú sarokba lőtt (1–0). A 16. percig kellett várni az első hatvani lehetőségre, ekkor Katona jobboldali beadását Mundi nem sokkal fejelte a jobb sarok mellé. Nagy küzdelem, sok párharc jellemezte az első félidőt, de a percek múlásával egyre inkább átvettük az irányítást. A 36. percben az egyik gyöngyösi hátvéd kézzel ért a labdához a 16-oson belül, azonban a játékvezető továbbot intett. A félidő vége előtt aztán hatalmas lehetőséget hagytunk kihasználatlanul: egy bedobás után Juhász fejelte remekül tovább a labdát, majd Purzsa szép mozdulattal kapura húzta a labdát, amely a jobb kapufán csattant, a kipattanót Juhász szerezte meg, középre adott, de Katona a kapu előtt állva mellélőtt!

A szünet után sem változott a játék képe, nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, míg a hazaiak kontrázni próbáltak. Mundi lövése és Karácsony fejese is célt tévesztett a gyöngyösi kapu előtt, majd a 73. percben újabb hatalmas lehetőségünk akadt:

Fellner beadása után kavarodás alakult ki középen, végül Mundi elől a gólvonal előtt álló Pölöskei mentett. A tűzijátéknak ezzel még nem volt vége, Mundi előreívelt labdáját Fellner fejelte remekül kapura, de Halasi kapus a kapufa segítségével kiütötte a labdát. Helyzeteink kimaradtak, a túloldalon pedig jött a büntetés: egy újabb gyors kontra során a 80. percben Eichenvalder kiugratta Némethet, aki maga elé engedte a labdát, majd a kijövő Tajti mellett ballal a hosszú sarokba lőtt (2–0). Négy perc elteltével pedig eldőlt a megyei rangadó sorsa, Pölöskei vette le a labdát a jobbösszekötő helyén teljesen tisztán, felnézett, laposan beadott az érkező Bartusznak, aki a labdát kissé „eltörve” lőtt a bal alsó sarokba (3–0). Számunkra már csak a szépségtapasz maradt, a 91. percben Szabó Roland remekül előreívelt labdáját a bal oldalon Mundi szerezte meg a tétovázó Pölöskei mellett, középpályásunk közelről kapura lőtt, Halasiról pedig továbbpattant a labda, Katona viszont ezúttal nem hibázott, közelről az üres kapuba lőtt (3–1).

Sajnos a megyei rangadón elszenvedett vereséggel nehéz helyzetbe kerültünk, hat fordulóval a vége előtt hátrányunk 6 pont a még bennmaradást jelentő 14. helyen álló SBTC-vel szemben.

LABANCZ RÓBERT: „Jól kezdtünk, nagyszerű gólt szereztünk, de utána érthetetlen módon elkezdtünk kapkodni. Korábban, amikor jól játszottunk, nem szereztünk pontokat, ma viszont gyengébb játékkal is nyertünk. Jól dolgoztak a fiúk, de a szerencse is mellénk szegődött, és a győzelem volt a legfontosabb.”

GABALA KRISZTIÁN: „Nehéz higgadtan értékelnem, mert saját magunkat vertük meg. Tizenöt-húsz percnyi jó játék kevés a sikerhez. A Gyöngyös jól futballozott, jól alkalmazkodott a körülményekhez, igazi racionális játékot mutatott be.”

Fotó: Nagy-Dobos Eszter