Heves megye legjobb tizenegyében Bárkányi Arnold – az egri Gálán át is vette díját

Az egri Aranysíp Étteremben szombaton rendezett Imola-Hírlap-11 Gálán vehették át elismeréseiket az Imola-Hírlap–Téli-kupa műfüves torna dobogós csapatai, illetve a „Heves megye legjobb tizenegye” szavazás győztesei – köztük a legjobb FC Hatvan-labdarúgónak megválasztott Bárkányi Arnold.

„A műfüves torna elején futott szavazás, amelyben az olvasók voksai alapján Heves megye legjobb labdarúgó-tizenegyét kerestük, ugyancsak beváltotta reményeinket – fogalmazott erről köszöntőjében a Heves Megyei Hírlap főszerkesztője, Kühne Gábor. – A Heves Megyei Hírlapban közölt szavazólapokon 1660 érvényes voksot rögzítettünk, míg a Heol Sport Facebook-oldalon 9344 szavazatot kaptak a jelöltek.”

„Másfél órás volt a rendezvény, amelyen örömmel vettem részt – mesélt élményeiről honlapunknak Bárkányi Arnold. – Sok ismerőssel találkoztam a megyei futballéletből, és amikor átvettem a díjat, akkor megkérdezték tőlem, hogy mit várok a tavaszi szezontól. Nos, határozottan azt válaszoltam, hogy a megfelelő felkészülési munkát elvégeztük és azon leszünk, hogy bent maradjunk a harmadosztályban, hiszen Hatvan városa megérdemli az NB III-as csapatot!”

A heol.hu tudósítása alapján a Gálán díjátadóként a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Szöllősi György; az MLSZ Heves megyei igazgatója, Vojtekovszki Csaba; az egri születésű, a DVSC-vel magyar bajnok Katona Attila; az Imola Cégcsoport képviseletében, Tóth György, Kühne Gábor; és a tíz éve elhunyt kiváló sportújságíró, Fesztbaum Béla lánya, Fesztbaum Éva vállalt szerepet.

A DÍJAZOTTAK:

A „Heves megye legjobb tizenegye” szavazás győztesei

Legjobb Eger SE-labdarúgó: Debreczeni Dávid

Legjobb FC Hatvan-labdarúgó: Bárkányi Arnold

Legjobb Gyöngyösi AK-labdarúgó: Forgács Péter

Legjobb megyei I-es labdarúgó: Bárdos Bence (Marshall-ASE, Andornaktálya)

Legjobb megyei II-es labdarúgó: Bata Árpád (Egerszólát SK)

Legjobb megyei III-as labdarúgó: Vezekényi Márk (Tarnamente SZSE)

Legjobb női labdarúgó: Nagy-György Hanna (Gyöngyösi AK)

Legjobb „spori” avagy a játékvezető kategória: Farkas Ádám

Legjobb masszőr: Kapás Krisztián (Mezőkövesd Zsóry FC)

Az Imola-Hírlap–Téli-kupa végeredménye

1. Energia SC Gyöngyös

2. Gyöngyösi AK

3. Felsőtárkány SC

4. Hevestherm-Hevesi LSC

Különdíjak

Legjobb mezőnyjátékos: Kálmán Richárd (Felsőtárkány SC)

Legjobb kapus: Iváncsik Norbert (Energia SC Gyöngyös)

Gólkirály: Csóka Róbert (Istenmezeje SE 1926)

Fair Play-díjas: Marshall-ASE

A Heves Megyei Hírlap, egyben a Heol.hu sportrovata által adományozott elismerések

Tudósítói díj: GUBIS ISTVÁN, a Petőfibányai SK korábbi labdarúgója, majd vezetőségi tagja.

Legolvasottabb Heol Sport Facebook bejegyzés, egyben Fesztbaum Béla-díj, amely posztumusz díj: BALLA TAMÁS, a Füzesabonyi SC labdarúgó-csapatának lelkes híve, a megyei I-es gárda önzetlen támogatója és segítője. A 46 éves családapa segíteni akart, de ez okozta a vesztét a tavaly decemberben Eger és Kerecsend között történt autóbalesetben.