„Kemény, küzdő férfiakat szeretnék látni a pályán” – beharangozó a DVTK II elleni meccsre

Az NB III Keleti csoportjának 9. fordulójában vasárnap 14:30 órakor a 4 ponttal sereghajtó DVTK II együttesét látjuk vendégül a Népkerti Sporttelepen. Török László vezetőedző szerint nem fogadható el más eredmény, csak a győzelem.

„Számunkra nincs más opció, csak a győzelem, csak a három pont megszerzése az elfogadható és tulajdonképpen teljesen mindegy, hányadik helyezett csapat ellen játszunk – ecsetelte Török László. – Nagyon kiegyenlített a mezőny továbbra is, és örülhetünk, hogy emiatt nem csúsztunk nagyon hátra a tabellán. Most már kemény, küzdő férfiakat szeretnék látni a pályán! A Diósgyőr fiatal, lendületes csapat, voltak jó meccseik, nem szabad lebecsülni senkit, így őket sem, hiszen ebben az osztályban mindenki minőséget képvisel. Sárközi Szabolcs és Szabó Roland hétvégi kerettagsága és játéka sérülés miatt kérdéses, míg Fék Zsolt megfázással bajlódik.”

A várható kezdőcsapat: Uj M. – Zagijev, Katona R., Gál M., Karácsony – Dolhai, Bárkányi – Czibolya, Mundi Z., Kitl K. – Purzsa.

Csapatunk 30 éves támadója, Sárközi Szabolcs sérülése után a Balassagyarmat elleni találkozón már a kispadon ült. Most a következőképpen várja a vasárnapi mérkőzést:

„Az elmúlt hetek sikertelensége miatt kimondhatjuk, hogy nincs jó passzban a csapat, de nincs idő a búslakodásra. Vasárnap egy igazi hatpontos mérkőzés vár ránk, ahol visszatérhetünk a győztes útra, ami feltétlenül szükséges a céljaink eléréséhez!”