Az FC Hatvan felnőtt csapata tegnap elkezdte a felkészülést az NB III Keleti csoportjának 2019–20-as szezonjára. Az első edzésről Török László vezetőedző nyilatkozott honlapunknak.
„Szerdán elkezdtük a felkészülést, az első tréning programjában négy a négy, illetve hat a hat elleni játék szerepelt – részletezte Török László. – A hét további részében is a labdáé lesz a főszerep, játékos edzésekre kerül majd sor, szombaton pedig ismét egymás közötti játékot tervezünk. Ez még a próbázók hete, nyolc-tíz játékos vesz részt nálunk szombatig próbajátékon, az ő sorsuk a hét végéig eldől.”
A szakember a keretről, a célokról és önmaga szerepéről is szót ejtett.
„A legfontosabb, hogy a keretet egyben tartsuk, ez a jelek szerint megtörténik – folytatta Török László. – Szeretnénk három-négy játékost igazolni, hiszen a cél, hogy a fiatalokkal kiegészülve bő állományunk legyen. Egy jó, egységes csapat kialakításán dolgozunk, amely megfelelő taktikai repertoárral rendelkezik. Nem a kiesés ellen akarunk harcolni, úgy érzem, nem is ez lesz a sorsunk, onnantól kezdve pedig jöjjön, aminek jönnie kell! Én egy évre szerződést hosszabbítottam a klubbal, emellett nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy az FC Hatvan utánpótlásában szakmai vezető is lehetek. Feladatom az egységes képzés megteremtése, illetve a korosztályos szekcióvezetőkkel a munka összehangolása, hiszen a lényeg, hogy egyfelé haladjon minden! Nyolcéves akadémia tapasztalattal rendelkezem, ezeket felhasználva lépésről lépésre akarunk fejlődni. A cél, hogy év végéig jó szakmai programokat tervezzünk és valósítsunk meg.”