Simon Antal közelmúltbeli, Tiszakécskére történt távozása után az FC Hatvan megtalálta új edzőjét, akivel a bajnokságból hátralévő meccseknek, illetve az osztályozó mérkőzéseknek nekivág.
A felnőtt csapat új trénere a 49 esztendős Török László lett, aki többek között Pro-licences diplomával rendelkezik. A szakember a kecskeméti Mercedes-Benz Kecskeméti Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként tevékenykedett 2013 és 2018 között. Korábban dolgozott vezetőedzőként az NB I-es Kecskeméti TE-nél, illetve a Budapest Honvédnál, Kiskunhalason és Szentesen is. Hosszú játékos-pályafutása során Kecskeméten, aztán az NB I-ben Tiszakécskén és a Budapest Honvédnál, illetve Martfűn futballozott.
Klubunk egyelőre a szezon végéig szóló szerződést köt a szakemberrel, de kölcsönös elégedettség esetén hosszabbításra is sor kerülhet majd.
Köszöntjük Török Lászlót klubunknál és sok sikert kívánunk neki!