Szombaton Borsodnádasdra látogat az FC Hatvan

A Heves megyei I. osztályú bajnokság 28. fordulójában, május 18-án, szombaton 13:00-tól a Borsodnádasdi LASE otthonában lép pályára az FC Hatvan.

A mieink 24 győzelemmel és 3 döntetlennel, összesen 75 ponttal, 103–20-as gólkülönbséggel, továbbra is 20 egységnyi előnnyel állnak a tabella élén. Már hetek óta biztos bajnokok vagyunk, így készülhetünk a június eleji osztályozó mérkőzésekre. Idegenben 13 bajnokinkból 11-et megnyertünk, míg kétszer döntetlent játszottunk.

Szombati ellenfelünk, a Borsodnádasd Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapatként évek óta a Heves megyei bajnokságban futballozik. Az együttes azonban idén a kiesés ellen küzd, a 14. helyen áll. 27 bajnokiján mindössze 18 pontot szerzett és csak két egységgel előzi meg a már kieső helyen álló Bélkő SE-Bélapátot. Gólkülönbségük 41–84. Hazai környezetben 13 meccsükből ötöt megnyertek, míg nyolcszor kikaptak.

Ősszel egy igencsak egyoldalú mérkőzésen 7–0-ra győztük le a Borsodnádasdot, góljainkat Simon Mátyás (3), Kész Tibor, Mundi Zoltán, Gál Márk, illetve Fék Zsolt szerezték.

A szombati találkozót Szigetvári Zsolt vezeti majd, míg segítői Király Zoltán és Bakos Gyula lesznek.

Köszönjük tisztelt szurkolóinknak az eddigi buzdítást, és kérjük a kedves drukkereket, hogy Borsodnádasdra is minél többen kísérjék el a csapatot és szurkoljuk ki az újabb hatvani sikert!