Hévíztől Tiszafüreden át Lipótig – új sorozat és nyereményjáték az FC Hatvannál!

Az osztályozó mérkőzésekig hátralévő hetekben új sorozatot és játékot is indít az FC Hatvan! Minden héten négy megye legjobbjait ismerhetik meg honlapunkon és közösségi felületünkön, illetve velük kapcsolatos kérdéseket is felteszünk. A helyes megfejtők között pedig értékes nyereményeket sorsolunk ki!

Mint ismeretes, a (Budapesttel együtt) összesen 20 megyei bajnok közül 10 szerepelhet majd az NB III következő kiírásában. A 20 csapatot az MLSZ június elején tíz párosításban összesorsolja majd, így jelenleg még nem lehet tudni, hogy az FC Hatvannak melyik együttes ellen kell megküzdenie az NB III-as tagságért. (Persze elképzelhető, hogy lesznek „erőnyerő” csapatok, ez annak függvényében alakul majd, hogy hány csapat nem adja be az NB III-ba a nevezést.) Ezért érdemes megismerkedni a várható ellenfeleinkkel!

A Zala megyei I. osztályban már biztosan bajnok a Hévíz SK, így már készülhet az osztályozóra. A Damina László által irányított, korábban az NB II-ben is szereplő gárda magabiztos teljesítménnyel nyerte meg bajnokságát – érdekesség, hogy a Szepetnek elleni 4–2-es sikerrel ugyanazon a hétvégén tette ezt, mint az FC Hatvan.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban a Tiszafüred VSE lett a befutó, a csapat az előző hétvégén, a Rákóczifalva elleni 10–0-s sikerrel biztosította első helyét. A Dorcsák Zoltán által irányított gárda egy évvel ezelőtt még az NB III-ban szerepelt, de tavaly nyáron kiesett onnan.

A Pest megyei I. osztályban már biztosan bajnok a Dabas-Gyón FC, a csapat a Nagykáta elleni, szombati 1–0-s sikerrel ért célba. A Molnár Giuliano által trenírozott gárda szakmai igazgatója Aczél Zoltán, aki korábbi eltiltása miatt még nem ülhet a kispadra, ezért Molnár „meccsel” helyette. A csapat keretében egyébként három korábbi hatvani futballista szerepel.

A Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban hivatalosan még nem bajnok a listavezető Lipót Pékség SE, de a csapat nagyon közel van a célhoz, mivel nyolcpontos előnnyel rendelkezik a Csornai SE-vel szemben. A Varga Péter által irányított csapatban futballozik az összes megyét figyelembe vége a legtöbb góllal rendelkező játékos, aki eddig már 60 találatot szerzett.

És a heti kérdések:

  1. Melyik kapus védte a Hévíz hálóját a most futó szezonban a legtöbb mérkőzésen?
  2. Ki a Tiszafüred legnagyobb NB I-es rutinnal rendelkező játékosa?
  3. Ki az a három játékos a Dabas-Gyón FC keretében, aki korábban az FC Hatvanban futballozott? (edzőmérkőzés nem számít)
  4. A Lipót Pékség SE keretében ki az a futballista, aki 60 már gólnál jár?

A helyes megfejtők között FC Hatvan mezt sorsolunk ki!

A helyes válaszokat emailben várjuk a marketing@fchatvan.hu címre szombat 20:00-ig.

A nyertest hétfőn 10:00-kor tesszük közzé facebook oldalunkon.