A Gyöngyöshalász ellen nyújtott teljesítményének köszönhetően középső középpályásként Mundi Zoltán került be a Heves megyei Hírlapnál a 23. forduló válogatottjába.
Mundi triplázott a szombati találkozón, az első, az ötödik és a hatodik hatvani találatot érte el. Először a 15. percben talált be, amikor Szabó Roland passzolt Ács Ádámhoz a tizenhatos vonala előtt, ő beemelte a labdát a védelem mögé, az érkező Szabó kapásból az üresen hagyott Mundi elé belsőzött, aki a kifutó kapus hasa alatt lőtt a hálóba. Második gólját a 81. percben érte el, ekkor a jobb szélen elfutó Szabó tette középre a labdát, Kovács Gergő két védő közül játszotta meg Mundit, aki a tizenhatos vonaláról kapásból lőtt a bal felső sarokba! A 84. percben pedig végül Mundi 25 méterről lőtte ki a bal felső sarkot.
26 éves középpályásunk így 14 bajnokin már hat gólnál tart a most futó bajnoki szezonban.
Gratulálunk Zolinak!!!