ENERGIA SC GYÖNGYÖS–FC HATVAN 2–2 (0–0)
Gyöngyös, Sport út, 300 néző. Vezette: Fenyvesi Szabolcs (Albert, Volentics)
ENERGIA: Iváncsik – Rafael (Fábián, 75.), Bartha B., Antal L., Timon – Gulyás K., Tóth L. (Gedei Á., 72.), Galó D., Péntek (Marosi, 72.) – Bencsik (Adorján, 75.), Csoszánszki (Géczki, 81.). Vezetőedző: Nagy Gábor
HATVAN: Aszódi M. – Purzsa M., Bárkányi A., Katona R., Karácsony D. – Fék Zs. – Szabó R. (Kész T., 87.), Mundi Z., Ács Á. – Czibolya G., Simon M. Vezetőedző: Simon Antal
GÓLSZERZŐ: Csoszánszki (60. – 11-esből), Antal (83. – 11-esből), ill. Karácsony D. (58. – 11-esből), Simon M. (73.)
JÓK: Iváncsik, Barta B., Antal L., Galó D., Rafael, ill. Karácsony D., Purzsa M., Simon M.
A heol.hu tudósítása alapján az ősz rangadójának első félideje nagy küzdelmet hozott, de az első nagyobb lehetőségre egészen a 38. percig kellett várni: ekkor Ács Ádám szólózott nagyot, elvitte három gyöngyösi védő mellett a labdát, és már a hazai tizenhatosnál járt, azonban átadása pontatlan volt.
A szünet után felpörögtek az események, az 56. percben Purzsa Máté került nagy helyzetbe, de közeli lövést nagy bravúrral védte Iváncsik Norbert. Két perccel később tizenegyest kaptunk, egy gyöngyösi játékos szabálytalansága után a labda mögé Karácsony Dávid állt és laposan a kapuba gurított (0–1)! Két perccel később azonban egyenlített az Energia, Péntek Dusán szabadrúgása után lerántották az egyik gyöngyösi játékost, a játékvezető itt is azonnal befújta a büntetőt. A megítélt tizenegyest Csoszánszki Dávid értékesítette (1–1). A 73. percben egy szöglet után középen kapura fejeltünk, Iváncsik nem tudta fogni a fejest, kipattant róla a labda, Simon Mátyás pedig két lépésről a kapuba kotorta a labdát (1–2). A 80. percben eldönthettük volna a rangadót, Czibolya Gábor viharzott el a bal szélen, kicselezte a kapust is, de egy kicsit sajnos kisodródott, így már csak a kapufa sarkát találta el. És három perccel később ismét egyenlített az Energia, a semmiből egy kezezés miatt ugyanis újabb tizenegyest kaptak, amelyet Antal László higgadtan a kapuba gurított (2–2).
Gyenge első után kimondottan élvezetes, három tizenegyest hozó második félidőt játszottunk a gyöngyösi sporttelepen, de az egyértelmű, hogy az Energia lehet boldogabb a döntetlennel.
NAGY GÁBOR: – Nézői szemmel is élvezhető mérkőzést játszottunk, ahol a mutatott játékkal és az eredménnyel is elégedett vagyok. Kétszer is hátrányból álltunk fel a listavezető ellen, ami mutatja a csapat mentális erejét,
SIMON ANTAL: – Az első félidőben nem nagyon találtunk fogást az ellenfélen, a szünet után viszont ahogy fáradtak a csapatok, jöttek a hibák és a gólok. A fordulópontot 2–1-es vezetésnél éreztem, ám az üres kapuba sem találtunk be, majd pedig következett egy véleményes 11-es, ami után már nem tudtunk újítani.