Az ősz rangadóján lépünk pályára szombaton Gyöngyösön

A Heves megyei I. osztályú bajnokság 10. fordulójában újabb rangadó vár csapatunkra, hiszen a 2. helyezett Energia SC Gyöngyös együtteséhez látogatunk szombaton 14:30-as kezdettel. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez lesz az ősz rangadója!

Az FC Hatvan továbbra is hibátlan mérleggel áll a táblázat élén, nyolc bajnokiból nyolcat megnyertünk, így 24 pontunk van, gólkülönbségünk pedig 37–5. A gyöngyösiek mindössze egy ponttal állnak mögöttünk, igaz, ők már kilenc meccset játszottak, ezeken 23 pontot gyűjtöttek hét győzelemmel és két döntetlennel. Gólkülönbségük 23–10.

A mérkőzésnek további pikantériát ad, hogy az Energia edzője az a Nagy Gábor, aki éveket töltött el az FC Hatvannál; dolgozott a felnőtt csapat szakvezetőjeként, utánpótlás-edzőként és utánpótlás-szakágvezetőként is. Ő a következőképpen nyilatkozott a találkozó előtt a megyei portálon:

„A szombati meccsen az a realitás, hogyha minden szerencsésen alakul számunkra, és összeáll valamennyi tényező, akkor mutatkozhat esély a pontszerzésre, de leszögezendő, hogy az FC Hatvan teljesen más kategóriát képvisel, mint a mezőny többi csapata, és remélem, ezzel nem sértek meg senkit. Egyértelműen látszik, hogy a szakmai munka Simon Antal személyében pro licences edző kezében van, és minden más tekintetben is előrébb tartanak a klubnál, mint máshol.”

Csapatunk trénere, Simon Antal pedig a következőképpen várja a heol.hu-n a rangadót:

„Az Energia eddig eltelt mérkőzéseinek eredményei tiszteletet parancsolóak. A bajnokság előtt egy kupamérkőzésen már találkoztunk velünk, ahol sikerült legyőzni őket idegenben. Ez azonban egy másik mérkőzés lesz, viszont most is győzelemre fogunk játszani és bízom benne, hogy az elmúlt hetek formáját tudjuk tartani.”

A Simon Antal által említett meccs a Magyar Kupa selejtezőjének 2. fordulójában volt, amikor az Energia otthonában 4–1-re győztünk. Góljainkat augusztus 8-án Szabó Roland (2), Simon Mátyás és Purzsa Máté szerezték.

A szombati, Sport úti rangadót Fenyvesi Szabolcs vezeti majd, míg segítői Albert Gergő és Volentics Erik lesznek.

Hajrá, Hatvan!!!