Bravúrra várva – vasárnap a Ceglédet fogadjuk a Magyar Kupában

Szeptember 23-án, vasárnap 15 órai kezdettel komoly erőpróbára kerül sor, hiszen az FC Hatvan a Magyar Kupa 6. fordulójában az NBII-ben szereplő Ceglédi VSE együttesét fogadja a Népkerti Sporttelepen!

Csapatunk a Heves megyei I. osztályban 5 mérkőzés után hibátlan, tehát 15 ponttal első helyen állunk. Ellenfelünk, a Ceglédi VSE két osztállyal feljebb szerepel, de a gárda az NBII-ben nem volt eddig ilyen eredményes, 8 bajnokin 4 döntetlennel csak 4 pontot szerzett, így az utolsó, 20. helyen áll. A vártnál gyengébb szereplés következtében a csapatnál edzőváltás volt az elmúlt heti, Vác elleni vereség után: Klausz László helyett a korábbi váci tréner, Nagy Tibor ült le a kispadra, akinek ez lesz a bemutatkozó mérkőzése a Pest megyeiek kispadján.

A Magyar Kupa idei kiírásában a főtáblára a Heves megyei selejtezőkön keresztül jutottunk fel, ehhez három találkozót kellett megnyerni. Először az Energia SC Gyöngyös otthonában nyertünk magabiztosan 4–1-re, majd Markazon győztünk 6–0-ra, végül hazai környezetben a Gyöngyöshalászt vertük meg 4–1-re. A ceglédiek egyből a főtáblán kezdenek, nekik tehát ez lesz az első meccsük az idei kupasorozatban.

A Magyar Kupában egyébként utoljára két éve szerepeltünk a főtáblán, sőt, akkor egy igazán szép sorozatot tudhattunk magunkénak! A 6. fordulóban – már a főtáblán – egy Törökszentmiklós elleni idegenbeli 1–0-s sikerrel kezdtünk, a 7. fordulóban otthon 3–2-re vertük meg a Jászberényt, végül a 8. forduló jelentette a végállomást, amikor hazai pályán a szintén NB II-es Csákvártól 2–1-es vereséget szenvedtünk. Talán mondani sem kell, hogy mennyire boldog lenne mindenki, ha ebben a szezonban egy ehhez hasonló sorozatot tudnánk produkálni!

A vasárnapi mérkőzés további érdekessége lesz, hogy elnökünk, Ofella Zoltán és a ceglédiek új edzője, Nagy Tibor régóta ismeri egymást a Vác VLSE-ből, mi több, 2007 tavaszán Ofella Zoltán – még a Dunakanyar-Vác ügyvezetőjeként – Nagy Tibort kérte fel a váci felnőtt együttes irányítására is.

Az FC Hatvan–Ceglédi VSE Magyar Kupa-mérkőzést Jakab Géza vezeti majd, míg segítői Becséri Gergely és Nagy Márk lesznek.

Mindenkit szeretettel várunk a vasárnapi mérkőzésre, a Népkerti Sporttelepre, legyünk minél többen, hogy kiszurkoljuk a nagy bravúrt, a továbbjutást!

Hajrá Hatvan!