Szombaton, 16:30-as kezdettel kerül sor a 2018/19-es szezon második hazai bajnoki mérkőzésére, amelyen a listavezető FC Hatvan a még szintén hibátlan, andornaktályai Marshall-ASE-t fogadja.
Csapatunk két győzelemmel kezdte a bajnokságot, az első meccsen 4–0-ra győztünk a Maklár otthonában, míg legutóbb otthon a Füzesabony vertük meg 7–2-re. Ellenfelünk, a Marshall-ASE – a mieinkhez hasonlóan – szintén hibátlan még, a Hevest idegenben 5–3-ra, míg a Maklárt otthon 3–1-re győzték le, így csak gyengébb gólkülönbségük miatt szorulnak csapatunk mögé a második helyre a táblázaton.
Az előző szezonban otthon 3–0-s győzelmet arattunk, míg Andornaktályán 0–0-s döntetlen született a két csapat összecsapásán. Bár természetesen mi vagyunk az esélyesek, a tavalyi bajnokság is mutatja, hogy nem szabad félvállról venni a Marshall-ASE-t, hiszen képes meglepetésre.
Ellenfelüket az előző szezonban is, és most is Szabó László irányítja, míg a mieinknél Nagy Tamás helyett azóta már Simon Antal a vezetőedző.
Az FC Hatvan–Marshall ASE mérkőzést Tóth Zoltán vezeti majd, míg segítői Klenovics Patrik és Lovas Norbert lesznek.
Mindenkit szeretettel várunk a szombati mérkőzésre, a Népkerti Sporttelepre, szurkoljuk ki együtt az újabb hatvani győzelmet!
A bejáratnál átvehető az új műsorfüzetünk!
Hajrá Hatvan!