2018.05.05. 11:30
U17
FC Hatvan – REAC
4-4 (2-2)
Bedő Tamás: “A bajnokság egyik legjobb csapatát fogadtuk, a tabella második helyezettjét. A legnagyobb problémát a védelem összeállítása jelentette, ugyanis mostanra ez a hiány posztunk.
Itt kiemelném Tóth Bencét akit U15-ből felhoztam és már a 38 percben be kellett raknom, hogy stabilabb legyen a védelem és maximálisan helyt állt az 1-2 évvel idősebb játékosok között! Az első 10 percben nekik estünk, és egy szép akció végén előnyhöz tudtunk jutni.
A félidő derekán egy kicsit fölénk nőttek így fordítani tudtak, majd a végéig kiegyenlített mérkőzés volt és egy pontrúgás után egyenlítettünk. A második félidő is kiegyenlített volt nagy mezőny munka mindkét oldalon, amikoris egy újabb pontrúgás után már mi vezettünk. Negyedóra után 3 perc alatt már a REAC vezetett, utána kicsit nyögvenyelős lett a mérkőzés sok pontatlanság mindkét oldalon, de sikerült kiegyenlíteni, majd nagyot küzdve a végén ezt megtudtuk őrizni!
Most először a helyzeteinket nagy százalékban értékesíteni tudtuk! Izgalmas, fordulatos mérkőzésen igazságos döntetlen született.
Taktikailag fegyelmezett volt a csapat, küzdésből jeles!!!
2018.05.05. 11:30
U12
FC Hatvan – Városi SE Dunakeszi
0-6 (0-1)
2018.05.05. 13:00
U13
FC Hatvan – Városi SE Dunakeszi
1-6 (1-4)
2018.05.05. 13:00
Leány U16
Mercedes-KLA – FC Hatvan
5-1 (3-0)
2018.05.05. 10:00-15:30
Felnőtt Női
Pest megyei női kispályás forduló
Kerepesi SBE – FC Hatvan
4-2 (2-1)
FC Hatvan – Százhalombattai TC
2-1 (1-0)