Jubileumi díjakat és díszokleveleket adott át klubunk a Évzáró Ünnepségen 

110 éves a hatvani labdarúgás, 25 éves az FC Hatvan és ebből az alkalomból ünnepi Évzáró Ünnepséget tartott klubunk vezetősége a Nagy Endre Rendezvényteremben, amelyen szép számban jelentek meg vendégek.

Az ünnepségen először Horváth Richárd, Hatvan polgármestere kapott szót, aki elmondta, hogy a város sokat tesz a futballért, a testületi üléseken sokszor szóba kerül a csapat szereplése. „Kell egy csapat” – mondta el most is az elöljáró, igaz, hozzátette, hogy nem egy kieső csapat, utalva a nyári eseményekre… A polgármester ennek ellenére leszögezte, hogy látja, jók az alapok, jó munka folyik a klubnál és nagyon fontosnak tartja, hogy az utánpótlás kiemelt hangsúlyt kap a munkában, ezért szép jövőt vizionál.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője mindehhez hozzátette, hogy örül a fejlődésnek, látja, hogy épül-szépül az infrastruktúra és arra intett, hogy a nehezebb időkben sem szabad feladni.

Ezután Ofella Zoltán, az FC Hatvan elnöke köszöntötte a jelenlévő testvérvárosok képviselőit és elmondta, hogy most, a neves jubileum során érzi igazán annak a mondásnak az igazságtartalmát, hogy akinek nincs múltja, annak jövője sem lehet! 110 éve megszületett a Csapat, amely ma már egy olyan Klub, amely 400 igazolt sportolóval rendelkezik és motorja a városi sportéletnek. Az elnök felidézte a legszebb időket is, amikor 8500 szurkoló tombolt a csapat mérkőzésein és a jövőben az lesz a cél, hogy telt házat varázsoljunk a folyamatosan szépülő stadionba. De jól tudjuk, hogy mindez egyedül nem megy, ezért összefogásra van szükség.

Az est egyik díszvendége, Eppel Márton (aki egyébként csapattársával, a korábbi hatvani kapussal, Horváth Andrással érkezett az eseményre) következett, a Budapest Honvéddal NB I-es bajnoki aranyérmet és gólkirályi címet szerző támadó felidézte, hogy rögös pályafutása legcsodálatosabb emléke az idei bajnoki cím és elérzékenyülve mondta el, hogy milyen eszméletlenül remek érzés egy válogatott mérkőzés előtt a Himnuszt hallgatni.

A beszédek közben és után karácsonyi énekek előadása, a Napsugár Óvoda színvonalas produkciója, majd a szezon legjobbjainak díjazása zajlott, illetve sor került az ősz legszebb pillanatainak videós felidézésére, végül pedig utánpótlás-játékosaink műsora sem maradhatott el. Ennek keretein belül az iskolapadba „beültetett” fiatalok a hatvani labdarúgás 110 éves történelméből olvasták fel a legfontosabb eseményeket, történéseket a kezdetektől egészen napjainkig.

Az est utolsó részében pedig sor került a hagyományteremtő Jubileumi díj átadására, amelyet 11, a hatvani labdarúgáshoz szorosan kötődő szakember kapott meg: Blázi János, Blázi Jánosné, Ádám Zoltán, Gömöri Ottó, Gohér János, Tárai Gábor, Mészáros György, Sánta Gyula, Tóth Dénes, Úti Csaba és Kláben György. Az 1993-ban és 94-ben a feljutásért NB II-es osztályozót játszó csapat tagjai és vezetői pedig Díszoklevelet kaptak, közülük sokan vették át személyesen az elismerést.

A díjazottak névsora:

Megye I.  férfi felnőtt: Házi gólkirály: Czibolya Gábor             Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Karácsony Dávid

Női felnőtt: Házi gólkirály: Holló Annamária    Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Silyéné Bartha Orsolya

Fiú U19 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Parragi Dominik Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Bötös Bendegúz

Leány U19 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Tóth Anna   Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Csáki-Zeke Berill

Fiú U17 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Uj Milán    Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Kiss Barna

Fiú U15 korosztály:  Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Szilágyi Erik      

Leány U16 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Medve Petra Martina  Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Csákány Fanni

Fiú U14 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Ruis Richárd    Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Panyi Attila

Leány U14 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Szakács Szonja   Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Akácz Réka

Fiú U13 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Bognár Bence     Jó tanuló – jó sportoló: Kovács Kristóf    

Leány U13 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Hegyi Imola        Jó tanuló – jó sportoló: Marosán Anna Lilla

Fiú U12 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Győri Balázs Bence   Jó tanuló – jó sportoló: Fodor Flórián

Fiú U7 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Zsigri Botond     Jó tanuló – jó sportoló: Nyíri Benedek

Leány U7 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Peják Zsófia

Fiú U8 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Telek Noel Nataniel   Jó tanuló – jó sportoló: Krizsán Zsombor

Fiú U9 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Tóth Martin        Jó tanuló – jó sportoló: Víg-Peterke Zoltán

Fiú U9 korosztály Hort: Jó tanuló – jó sportoló: Hülber Dániel

Fiú U9 korosztály Szt. István: Jó tanuló – jó sportoló: Hangódi Benjámin

Leány U9 korosztály:   Legszorgalmasabb játékos: Csorna Olga      Jó tanuló – jó sportoló: Czakó Szonja

Leány U9 korosztály Hort: Jó tanuló – jó sportoló: Balog Liliána

Leány U9 korosztály Szt. István:  Jó tanuló – jó sportoló: Sinoros-Szabó Lotti

Leány U9 korosztály LOKI: Jó tanuló – jó sportoló:  Bognár Csenge

Fiú U10 korosztály: Legszorgalmasabb játékos:Fehér Levente   Jó tanuló – jó sportoló: Zsigri Balázs

Fiú U11 korosztály: Legszorgalmasabb játékos: Márkus Norton                  Jó tanuló – jó sportoló: Német Bence

Fiú U11 korosztály Hort: Jó tanuló – jó sportoló: Nagy Barnabás

Fiú U11 korosztály Szt. István: Jó tanuló – jó sportoló: Janik Zalán

Leány U11 korosztály:  Legszorgalmasabb játékos: Bali Viktória Emma        Jó tanuló – jó sportoló: Nagy Rebeka

Leány U11 korosztály Hort:  Jó tanuló – jó sportoló: André Lili

Leány U11 korosztály Szt. István: Jó tanuló – jó sportoló: Akácz Lilla

Fiú U13 korosztály Hort : Jó tanuló – jó sportoló: Nagy Armand

Fiú U13 korosztály Szt. István :Jó tanuló – jó sportoló: Pintér Marcell

Leány U13 korosztály Hort:Jó tanuló – jó sportoló: Balog Hedvig

Leány U13 Szent István: Jó tanuló – jó sportoló: Iglai Lili