„Szeretném, ha kapott gól nélkül hoznánk le a mérkőzést” – vasárnap a DVSC II-t fogadjuk hazai pályán

Az NB III Keleti csoportjának 11. fordulójában vasárnap 14.00-tól a DVSC II együttesét fogadjuk a Népkerti sporttelepen, most már szokás szerint a „Fű 2-es” pályán.

Az FC Hatvan tíz játéknap elteltével 10 ponttal éppen a bajnokság 10. helyén áll. Az elmúlt hétvégén véget ért a rossz sorozatunk, hiszen Tiszaújvárosból 2–1-es győzelemmel tértünk haza. A Debrecen második csapata jelenleg 9 ponttal a 12. pozícióban állomásozik, tehát egy ponttal előzzük meg a vasárnapi riválist. A Szatmári Csaba által irányított kis Loki is győzött egy hete, a DVTK II-t verték meg otthon 2–0-ra.

„A helyén kezeltük a múlt heti győzelmet, a földön maradtunk, attól függetlenül, hogy végre parádézott a csapat – ecsetelte honlapunknak Török László vezetőedző. – A győzelemnek persze jó íze volt és azt szeretném, hogy „függővé váljunk” erre az ízre. Viszont régen nyertünk hazai pályán, szeretnénk az idegenbeli siker után értékes pontokat begyűjteni otthon is. A Debrecen jó játékosállománnyal rendelkező fiatal csapat, keretüket tehetséges, képzett labdarúgók alkotják és az alapkeretet adott esetben a visszajátszókkal meg tudják erősíteni. Sárközi Szabolcs a héten már edzett, remélem, hogy sérülése után pályára tud lépni és mivel a hosszú ideig sérülteken kívül (Ács Ádám, Simon Mátyás) csak Katona Roland nem bevethető, bízom benne, hogy bővebb kerettel tudunk a továbbiakban készülni. Örömteli, hogy kapusunk, Tajti Bence feldobódva érkezett haza Ausztráliából – szeretném, ha kapott gól nélkül hoznánk le a mérkőzést, mert még egy alkalommal sem fordult elő ilyen.”

A várható kezdőcsapat: Tajti – Purzsa, Bárkányi, Gál M., Karácsony – Dolhai G. – Maxim, Mundi, Kitl K., Czibolya – Torda.

A vasárnapi mérkőzést Tamási Patrik vezeti majd, míg segítői Pipicz Norbert és Nyerges Zsolt lesznek.

Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésre!!!