A rossz sorozat dacára még a középmezőnyben vagyunk, de nagyon szoros a mezőny – elemzés

Nyolc fordulón túl vagyunk már az NB III Keleti csoportjában és az utóbbi öt mérkőzést figyelembe véve az FC Hatvan van a legrosszabb sorozatban a bajnokság csapatai közül, hiszen sajnos a mieink az utóbbi öt bajnokit kivétel nélkül elveszítették. A negatív tendenciát figyelve utánunk a már edzőváltáson is átesett Eger SE következik, amely legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszített, csak egyet nyert meg (a Gyöngyös ellen), míg az egrieket a Putnok, a Tállya, a Gyöngyös és a DVTK II követi. Ezek az együttesek utóbbi öt bajnokijukból szintén egyszer győztek, azonban egyszer ikszeltek is három vereség mellett.

Nagy szerencsénk azonban, hogy a bajnokságban a helyezésünkön a negatív szériánk még nem látszik meg, hiszen továbbra is a középmezőny második felében helyezkedünk el, 6 pontunkkal a 10. pozíciót foglaljuk el. Azonban ez rendkívül csalóka is, hiszen az a nagyon ritkán előforduló helyzet állt elő, hogy a 10. FC Hatvannak és a már kieső, 15. pozícióban állomásozó Ózdi Kohásznak is 6 pontja van! Tehát összesen hat csapat áll 6 megszerzett ponttal, a mieink mellett az Eger, a DVSC II, a Tállya, a Gyöngyös és az Ózd is 6 egységgel áll. Jelenleg a több győzelem és az egrieknél jobb gólkülönbség tart minket a 10. helyen. Azonban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a hátsó régióban állomásozó csapatok közül többen is javuló formát mutatnak, így a DVSC II, a Gyöngyös és az Ózd is. Az ózdiak az egyetlenek egyébként, akik még nem nyertek bajnokit ebben az idényben, az viszont mégis figyelemre méltó, hogy sorozatban öt meccsen ikszeltek. Ezalatt olyan együttesek ellen értek el döntetlent, mint például az egyaránt a bajnoki címre hajtó Tiszaújváros, Jászberény és Cegléd.

Talán mondani sem kell, hogy mekkora szükség lenne már egy győzelemre, hiszen augusztus 18-án az Eger ellen nyertünk utoljára (4–2-re). A hétvégén a 4 ponttal az utolsó, 16. helyen álló DVTK II-t fogadjuk hazai pályán és rögtön fel is tehetjük a kérdést: ki más ellen zárnánk le a rossz szériát, ha nem az utolsó helyezett ellen?!