FC Hatvan – Heréd LC
6-0 (1-0)
Ács Ádám 2, Simon Mátyás, Kész Tibor, Szabó Roland, Sipos Gábor
Labancz Róbert: “Egy kicsit előre tudtunk lépni szervezettségben. Labdavesztéseink után a hazai csapat minden egyes alkalommal megbüntetett minket.”
Nagy Tamás: “Nem voltunk elég frissek de alapvetően a megbeszéltek szerint játszottunk. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk de ezt a mérkőzést mindenképp megszerettük volna nyerni.”
Sipos Gábor: “A mérkőzést kezdettől fogva irányította a csapatunk. Szerencsére az első 10 percen belül sikerült megszereznünk a vezetést, amit rengeteg lehetőség és helyzet követett, majd az első félidei vezetésre a második játékrészben további gólokat szerzett a csapat. Lehetőségemhez mérten megfelelő teljesítményt tudtam nyújtani, de a legfontosabb, hogy egységes erővel nagy arányban megnyertük a mérkőzést.”