Fontos mérkőzésen győztek lányaink

FC Hatvan – Kőbányáért
6-4 (2-2)

Kollár Péter: “Egy gyönyörű pályán ragyogóan kezdődött számunkra a mérkőzés Balog Hédi két remek beadással hozta helyzetbe társát, aki ki is használta a helyzeteket. 2:0 nekünk, de sajnos nem sokra rá egy hibából gólt kaptunk és ezzel vissza hoztuk az ellenfelet a mérkőzésbe. A félidő végén aztán ki is egyenlített a Kőbányáért. A második félidőre próbáltuk rendezni a sorokat ami szépen is indult de az ellenfél két csatára rendkívülien gyors kontrákat vezettek amivel sikerült elérni nekik újabb két találatot, erre válaszolva mi egy büntetőből szépítettünk és folyamatosan átvettük a mérkőzés irányítását ami már gólokban is megmutatkozott. Wágner Alexandra egyenlített majd megszereztük a győztes találatokat távoli lövésekből, és győztünk egy izgalmas és fordulatos mérkőzésen 6:4-re. Ezzel eldőlt, hogy dobogósok leszünk, a következő három mérkőzésen most már csak az a kérdés a dobogó melyik fokára fogunk oda érni?! Köszönjük a Szülők támogatását és a lányok hozzáállását megérdemlik a dicséretet.
58,59,60 Mindig”

Wágner Alexandra: “Nagyon sokat edzettünk és gyakoroltunk ahhoz hogy sikerüljön megnyerni ezt a meccset. Hálásak vagyunk mind két edzőnknek hogy felkészítettek és hogy hisznek bennünk.
Én középpályás vagyok ami már meg van szokva ezért ott is érzem jól magam.”