Élő szöveges közvetítés

Vége a mérkőzésnek, 3-1-re nyertünk a rangadón az Egerszalók ellen, ezzel megerősítettük vezető helyünket a tabellán!

88. perc: 1-3
Lakatos jobboldali beadására középen Montvai érkezett, a veterán támadó pedig 6 méterről, kissé elvetődve a hálóba lőtt.

86. perc: Tarnóczi ugrott ki egy passzal a jobb oldalon, az ötös sarkáról a hosszú sarok irányába gurított, de egy kapu előtti gödrön megpattant a labda és végül mellément!

85. perc: hazai csere, Halász helyett Varga Roland a pályán.

83. perc: Tajti balról befelé tolta a labdát, majd 18 méterről mellé lőtt.

74. perc: Montvai közeli fejese a lécen csattant!

73. perc: csere mindkét oldalon: a szalókiaknál Gallik helyett klubunk elnökének fia, Ofella Zsombor érkezett, míg nálunk Czibolya helyett Tajti folytatja.

66. perc: Karácsony jobboldali szöglete a jobb felső sarok irányába tartott, de Varsányi bravúrral fölé tenyerelte!

64. perc: kettős csere a mieinknél: Dinka helyett Füzik, míg Ács helyett Bartha folytatja.

62. perc: tizenegyes a Hatvannak! Tarnóczit vágták fel a 16-oson belül, de a játékvezető nem itélt még ezért 11-est, azonban közvetlenül utána Czibolyát is felrúgták, ezért pedig már befújta a jogos büntetőt. A tizenegyest Karácsony a jobb alsóba gurította, 0-3!

59. perc, 0-2!!! Gyönyörű gól! Czibolya ívelt be balról, a hosszún Fellner visszafejelte a labdát, középen pedig érkezett Mundi, aki remek “félollós” mozdulattal lőtt 5 méterről a kapuba!

56. perc: Ács rántotta vissza Vojtekovszkit, amiért sárga lapot lapott.

54. perc: az első csere, Tóth helyett a korábbi NB I-es támadó, Montvai Tibor érkezik.

51. perc: Vojtekovszki lőtt egy pattanás után 20 méterről kapura, Sándor bravúrral hárított!

46. perc: elkezdődött a második félidő.

Szünet. 1-0-ra vezetünk Czibolya fejes góljával megérdemelten.

40. perc: Mundi jó 30 méterről lövésre szánta el magát, próbálkozása a jobb sarok mellett pattogott el.

35. perc: GÓÓÓÓL!! Karácsony ívelt be lágyan balról, a középen remekül felugró Czibolya pedig a jobb alsóba fejelt 6 méterről! 0-1

27. perc: Tóth József lépett ki a jobboldalon egy kiugratással, kapura tört, de Sándor Bence remekül jött ki kapujából – a hazaiak támadója aztán a labda helyett kapusunk arcát találta el. Rövid ápolás után Sándor folytathatta a játékot.

17. perc: Dinka adott be balról, Fellner a hosszúnál visszafejelte a labdát, amely így Ácshoz került, de középpályásunk közeli pörgetését a kapus fogta.

6. perc: Török 25 méteres szabadrúgását fogta elvetődve Varsányi.

3. perc: ezt megúsztuk! Vojtekovszki lépett ki középen, lerázta védőjét, majd 17 méterről centikkel lőtt a jobb sarok mellé!

13:32: Elkezdődött a mérkőzés, a hazai csapat kezdett.

EGERSZALÓK SE – FC HATVAN

Egerszalók, 150 néző. Vezeti: Mencsik L. (Juhász Á., Török M.)

EGERSZALÓK: Varsányi – Lakatos P., Busai, Halász, Gallik, Vojtekovszki M,. Sebe M., Kaszás, Tóth J., Sebe A., Neumann. Vezetőedző: Sivák Sándor

HATVAN: Sándor B. – Tarnóczi, Bárkányi, Szabó R., Karácsony – Török N., Mundi – Fellner, Ács Á., Dinka – Czibolya. Vezetőedző: Nahóczky Attila
Gólszerző: Czibolya (35.)