Vasárnap Jászberénybe utazunk

A 14. fordulóban Jászberénybe utazik felnőtt csapatunk. Ellenfelünk jelenleg a 2. helyet foglalja el a tabellán. Mérlegük 10 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség.

Szabó Roland: “ A múlt heti győzelemnek köszönhetően elkerültünk a kieső zónából, remélhetőleg ez átszakít egyfajta gátat a csapatban és magunk mögött hagyhatjuk az elmúlt heteket jellemző sikertelenséget.
Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de kellő önbizalommal és a múlt héten mutatott játékkal, valamint szervezettséggel eltudjuk tüntetni a tabellán látható különbséget. Mindenképpen pontot- pontokat szeretnénk szerezni, amivel megerősíthetjük helyünket a középmezőnyben. Szomszédvari rangadóról lévén szó remélhetőleg sokan elkísérnek minket és a helyszínen szurkolnak majd. Örömteli, hogy sérült játékosaink újra teljes értékű edzésmunkát tudtak végezni a héten, így szinte teljes kerettel készülhetünk a hétvégi mérkőzésre!”

A játékvezető Tóth Tamás lesz, míg asszisztensei Szabó Ferenc Szilárd és Szilágyi Zsolt.