Meglepődött a legjobb teljesítményt nyújtott játékos díján Bárkányi Arnold

A megyei I. osztályú bajnoki címet követően az NB III Keleti csoportjába feljutott felnőtt csapatunkból Bárkányi Arnold fogadhatta a gratulációkat a keddi évzárónkon, mint a legjobb teljesítményt nyújtott futballista. A 31 éves játékos az őszi szezon során több poszton, védőként és középpályásként is remekül helytállt és együttesünk erőssége volt. Azt kérdeztük tőle, hogy milyen érzés, hogy ő lett a legjobb, illetve számított-e a díjra? Emellett a csapat szerepléséről is beszélt; elmondta, hogy mennyire csalódott az őszi szereplés miatt, melyik volt a legjobb meccse, és arról is szót ejtett, hogy tavasszal miben kell javulnunk az eredményességhez.

„Hatvanban 2016 után másodjára kaptam meg ezt az elismerést – vágott bele Bárkányi Arnold. – Meglepődtem rajta, mert két meccs kivételével belső védőként szerepeltem a bajnokságban és sajnos mi kaptuk a második legtöbb gólt. Természetesen nagyon örülök a díjnak, mert a munka és a család mellett már nem olyan egyszerű összeegyeztetni sem az edzéseket, sem a meccseket. Az őszi szezont nagy csalódásként élem meg, még akkor is, ha itt a klubon belül tudjuk, milyen sok sérülttel indultunk neki a bajnokságnak. Ez a sérüléshullám végig is kísérte az őszt, nem nagyon tudtunk kétszer ugyanabban az összeállításban kezdeni. A legfájóbb vereségek közé a hazai Gyöngyös és a Putnok elleni meccseket sorolnám. Személy szerint a legjobb teljesítményemet Jászberényben nyújtottam, ahol sokat kellett védekezni és mégis sikerült egy pontot elhoznunk. Tavasszal mindenképpen egységesebbnek kell lennünk, nem szabad ennyire rendezetlennek lenni sem védekezésben, sem támadásban. Ősszel azokon a meccseken szerepeltünk jó, ahol kompaktak voltunk és segíteni tudtunk egymásnak. Szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket kívánni!”