„Nagyon fontos lenne a győzelem megszerzése” – vasárnap 13 órakor az ESMTK-t fogadjuk hazai pályán

Az NB III Keleti csoportjának 16. fordulójában, a tavaszról előrehozott első játéknapon vasárnap 13:00-tól az ESMTK együttesét fogadjuk a Népkerti Sporttelepen.

A mieink az őszi fordulók, az első kör után 12 ponttal a 14. helyen állnak, tehát kieső pozícióból várjuk az ESMTK elleni találkozót. A pesterzsébetiek 24 ponttal a 6. helyen állnak, tehát dupla annyi pontot gyűjtöttek eddig, mint az FC Hatvan. A két csapat az 1. fordulóban, augusztus 4-én már megmérkőzött egymással, akkor – egy erősen döntetlenszagú mérkőzésen – az erzsébetiek hazai pályán 1–0-ra győztek.

„Abban biztosak lehetünk, hogy az ózdi helyzetet ismerve ebben az évben ez lesz az utolsó mérkőzésünk – mondta honlapunknak Török László vezetőedző. – A múlt heti, Tállya elleni döntetlen után nem voltam megelégedve többek teljesítménnyel, ezért biztosan lesznek változások a kezdőcsapatban, amelyet azonban majd csak a szombati edzés után jelölök ki. Sokat beszélgettünk az előző fordulókról a fiúkkal, nagyon fontos lenne számunkra a győzelem megszerzése, mivel a helyezésünk nem valami fényes. Az őszi szezon után pedig leülünk és átbeszéljük a jövőt a vezetőséggel, de abban biztos vagyok, hogy – ha megfelelően meg tudjuk tervezni a jövőt és ebbe beleértem az igazolásokat is – nem kell leírni, nem kell temetni az FC Hatvant! Az tény, hogy jelentős változásokra van szükség. Jó hír, hogy sérülése után már tréningezett – igaz, minimális edzésszámmal – Szabó Roland és Sárközi Szabolcs is, Gál Márk viszont orrcsonttörést szenvedett, így rá nem számíthatok. A hosszabb ideje maródi Simon Mátyás elkezdte az edzéseket, már labdás tréningen is részt vett, de emellett még folytatja a futómunkát.”

A vasárnapi FC Hatvan–ESMTK mérkőzést Zimmermann Márió vezeti, míg segítői Szabó Dániel és Bőhm Ármin lesznek. Mindenkit szeretettel várunk a vasárnapi mérkőzésre, szurkoljuk ki az FC Hatvan sikerét!!!