Április 13-án, szombaton, 16:30 órától a Heves megyei I. osztályú bajnokság 23. fordulójában négy hét után végre ismét hazai pályán játszunk, a Gyöngyöshalász együttesét fogadjuk Hatvanban, a Népkerti Sporttelepen – a centerpálya lelátójának felújítása miatt –, a „Fű 2-es” pályán!
Az FC Hatvan az előző héten nem játszott, hiszen a Besenyőtelek SC elleni találkozót az ellenfél lemondta, de a mérkőzés 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel megkaptuk, ez már szerepel az MLSZ Adatbankjában is. Így tehát továbbra is veretlenül, 62 ponttal, 20 győzelemmel és 2 döntetlennel vezetjük a bajnokságot. Gólkülönbségünk 87–14, előnyünk pedig 16 pont a második helyezett Energia SC Gyöngyös előtt. Hazai pályán hibátlanok vagyunk, tizenegyből tizenegy mérkőzést nyertünk meg és esélyesként várjuk a Gyöngyöshalász elleni mérkőzést is.
Csapatunk a múlt hétvégi szünet miatt e hét keddjén felkészülési mérkőzést játszott a Pest megyei I. osztályú Nagykáta otthonában, ezt a találkozót 6–1-re nyertük meg.
A szombati ellenfél, a Gyöngyöshalász SE 38 ponttal jelenleg a bajnokság 5. helyén áll, 11 győzelemmel és 5 döntetlennel szereztek pontokat, míg hatszor vereséget szenvedtek. Gólkülönbségük 39–32. Idegenben eddig hét győzelem és négy vereség áll a nevük mellett, az előző fordulóban 2–0-ra nyertek a Felsőtárkány otthonában.
Ősszel a 8. fordulóban Gyöngyöshalászon 7–1-re győztünk, góljainkat Simon Mátyás (2), Fék Zsolt (2), Katona Roland. Czibolya Gábor és Ács Ádám szerezték, míg az ellenfélnél Csomor Szabolcs talált be.
A szombati, FC Hatvan–Gyöngyöshalász SE mérkőzést Varga László vezeti majd, míg segítői Juhász Ádám és Szigetvári Zsolt lesznek.
Fontos információ, hogy a meccs a „Fű 2-es” pályán kerül megrendezésre, a szurkolók beengedésére pedig hátul, a hátsó kapun kerül majd sor! Kérjük, ennek figyelembe vételével érkezzenek majd meg a mérkőzésre!
Várunk minden kedves szurkolót a szombati bajnokira, szurkoljuk ki együtt az újabb hatvani győzelmet!