11 mérkőzésen 23 pont

U12
Vác Város LSE – FC Hatvan
2-2 (1-0)
Gólszerzők: Vörös Tibor Dániel, Tóth Márton Zsombor

U13
Vác Város LSE – FC Hatvan
2-4 (0-1)
Gólszerzők: Erdélyi Arnold, Czenky Ábel, Csordás René Bálint, Kőmíves Milán

U14
FC Hatvan – Taksony SE
15-0 (6-0)
Gólszerzők: Pántis Péter 3, Bognár Bence 3, Püspöki Zalán 3, Czakó Bence 2, Kőmíves Milán, Kótai Renátó, Ács Belián, Áll Dávid

U15
FC Hatvan – Taksony SE
5-1 (1-0)
Gólszerzők: Kovács Kristóf 2, Szabó Marcell, Szabó Donát, Nagy Armand

Nagy Gábor: “A mérkőzés kezdetétől fogva támadólag léptünk fel, végig fölényben játszva sok helyzetet alakítottunk ki. Ezek értékesítése az első félidőben rendkívül gyatra volt, szünet után javult ez a mutató, de így is hatékonyabban kellett volna lennünk a kialakított lehetőségek tekintetében. A játék felépítésében és a labda visszaszerzésében megfelelően teljesítettünk.”

U17
2018.10.31.
FC Hatvan – UTE “B”
1-1 (0-0)
Gólszerző: Pete Bálint

Szén László: “A mérkőzésen elért eredmény nem adja vissza azt, amit láttam. Több lehetőségünk volt a győzelem megszerzésére, de az utolsó percekben nagyot hibáztunk és a vendég csapat büntetett.

2018.11.02.
Szent István SE – FC Hatvan
2-5 (1-2)
Gólszerzők: Váradi Noel, Kiss Barna, Tóth Bence, Kis Kende, Tóth Olivér

Szén László: “Az elején hibánkat kihasználta a hazai csapat. Sikerült még az első félidőben megfordítani az eredményt, a második félidőben már sokkal jobban játszva, gólok számában is felülmúltuk a hazai csapatot.”

U19
2018.10.31.
FC Hatvan – UTE “B”
3-2 (1-2)
Gólszerző: Zöldi Dániel 2, öngól

Gömöri Ottó: “Ma már, messze nem játszottunk olyan látványos focit, mint szombaton! De a csapat mentális erejét mutatja, két gólos hátrányból is tudtak fordítani! Ami egy Újpest ellen dicséretes teljesítmény!”

2018.11.02.
Szent István SE – FC Hatvan
2-5 (1-3)
Gólszerzők: Bogdán Maxim 2, Babinec Román, Labát Krisztofer, Habovda Tiberii

Leány U19
FC Hatvan – Várda Labdarúgó Akadémia
0-4 (0-3)

Győri Tamás: “Az első félidőben a halloween hatása alatt voltunk a második pedig maga volt a rémálom! Ez volt a vicc, az első félidőben álmosan fáradtan és dekoncentráltan játszottunk! Második félidőre javult valamit a játékunk, de csak az eredmény után szaladtunk. Köszönöm az U16 három játékosának a segítséget és hogy jól szálltak be a mérkőzésbe! ”

Leány U16
FC Hatvan – Haladás-Viktória
0-4 (0-2)

Leány U14
FC Hatvan – Gyulai Amazonok
4-2 (2-1)
Gólszerzők: Szabó Amanda, Cseszák Vanda, Hajdu Adrienn, Balázs Szintia