Négy gól és biztos ezüstérem

A Heves megyei I. osztályú bajnokság 29. fordulójában az FC Hatvan otthon 4–1-re legyőzte a Hevest és már biztosan ezüstérmes.

FC HATVAN–HEVESTHERM-HEVESI LSC 4–1 (3–0)

Hatvan, Népkerti Sporttelep, 150 néző. Vezette: Tóth Zoltán (Darók, Palásti)

HATVAN: Tajti B. (Aszódi, 89.) – Purzsa, Katona R., Bárkányi, Karácsony – Rjaskó – Szabó R., Ács Á., Torda (Sárközi J., 60.), Kész (Sipos G., 86.) – Czibolya (Tóth M., 74.) Vezetőedző: Nagy Tamás

HEVES: Horváth P. – Somodi, Szabó G., Kiskartali, Fejes – Besenyei F., Ádám (Korsós, 25.), Vernyik, Pusoma (Bezzeg, 56.) – Ötvös, Ludányi N. (Berecz D., 77.) Játékos-edző: Besenyei Ferenc

GÓLSZERZŐ: Szabó R. (33.), Purzsa (35., 11-esből), Katona R. (38.), Ács Á. (91.), ill. Besenyei F. (48.)

JÓK: Purzsa, Bárkányi, Katona R., Ács Á., Szabó R., ill. Vernyik, Fejes, Somodi, Kiskartali.

Már az első félórában kezdeményezően léptünk fel a Hevessel szemben, mezőnyfölényünk ellenére azonban ekkor még nem sikerült a hálóba találni. Ezt követően azonban öt perc leforgása alatt háromszor is: először Szabó Roland lőtt Ács Ádám passzát követően hat méterről a hálóba (1–0), majd Purzsa Máté értékesítette azt a tizenegyest, amelyet ő maga harcolt ki, mivel egy védő buktatta a 16-oson belül (2–0). A 38. percben aztán egy szöglet után lepattanó labdát Katona Roland lőtt félmagasan Horváth kapujába (3–0).

A szünet után kicsit visszavettünk a tempóból, és a hevesiek a játékos-edző, Besenyei Ferenc révén hamar szépíteni tudtak. A hosszabbításra azért maradt még egy hatvani találat is, egy remek akció végén Ács Ádám lövése landolt a kapuban (4–1).

Az újabb sikerrel biztossá tettük a második helyünket a bajnokságban. Az utolsó mérkőzésen Borsodnádasdon lépünk pályára szombaton, 17:00-tól.

NAGY TAMÁS: “Örülök a győzelemnek. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk. Szeretnénk a jövő héten csapathoz méltóan zárni a bajnokságot.”

BESENYEI FERENC: “Gratulálok a hazai csapatnak az ezüstéremhez, és a megérdemelt győzelemhez.”