Hétvégi termések

U14
2018.03.24. 12:00
Somoskőújfalu SE – FC Hatvan
1-13 (0-11)

Nagy Gábor: “Nagyon rossz talajú, élőfüves pályán rendezték a találkozót, amihez jól alkalmazkodtak a játékosaink. Sok gólt szereztünk az első félidőben, nagy különbség volt a két csapat között. Szünet után visszaesett a teljesítményünk, a labdaszerzéseink nem sikerültek az ellenfél térfelén, kettészakadt a pálya, oda- vissza ment a játék és ebben már kikerült a kontrollálásunk alól a mérkőzés. Csütörtökön a Mezőkövesd elleni mérkőzésre javulni kell, hogy győzelmi esélyeink legyenek.”

U15
2018.03.24. 10:00
Somoskőújfalu SE – FC Hatvan
0-4 (0-1)

Szén László:”Az első olyan bajnoki mérkőzés amelyen a 80 perc során a kapusunknak nem kellet “kapusmunkát elvégezni!” A mezőnyjátékosaimnak a talajjal is meg magukkal is megkellet küzdeniük (az ellenfélnél több játékosa is összekeverte a sportágat, a hazaiaknál egy kiállított játékos) Pozitívum: küzdelem,kapott gól nélkül.”

Leány U19
2018.03.24. 12:45
FC Hatvan – Kelen SC
1-5 (0-1)

Bárdos János: “A szombati férfi felnőtt bajnoki előtt az U19-es lányok játszottak bajnoki mérkőzést a jó leány utánpótlással rendelkező Kelen ellen. Sajna újra kiállási problémákkal küszködő csapatunk, erővel nem bírta az edzettebb ellenféllel szemben, de Anna Tóth jóvoltából a becsület gólt azért berúgtuk.”

U17
2018.03.25. 10:00
FC Hatvan – GYAK
3-2 (0-2)

Bedő Tamás: “Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez mindig egy Rangadó, a helyezésektől és a formáktól függetlenül!
Ennek megfelelően készültünk fel a mai találkozóra. Bízva abban, hogy csapatunk motorja egyben csapatkapitánya hiányát nem érezzük meg! Az első negyed óra a puhatolózásról szólt, aztán indult be a mérkőzés – helyzetek itt is ott is -, majd a félidő felénél egy rövidzárlat volt, aminek következtében 1 perc alatt két gólt kaptunk. Ezek után rendeztük a sorainkat, de a nagyobbnál nagyobb helyzetek is kimaradtak, illetve a szezon 4. tizenegyesét is kitudtuk hagyni, így 0-2 mentünk szünetre.
Mihalik beállítása új lendületet adott a csapatnak és 30 másodperc alatt első labdaérintéséből szépítettünk, majd 10 percre rá már egalizáltuk a mérkőzést. Mi lendületben voltunk. Ennek köszönhetően sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de az ellenfél kapusa rendre kifogott rajtunk. Az utolsó 10 percben nyílt sisakos küzdelem volt, helyzetek mindkét kapunál, ám a vége előtt nekünk sikerült bevinni a döntő gólt!
Az a csapat, aki képes visszajönni 0-2ről az megérdemelten nyer, nagy tartásról téve tanúbizonyságot! Jók: az egész csapat!”

U19
2018.03.25. 12:00
FC Hatvan – GYAK
2-3 (1-0)

Bódis Barna: “A vasárnapi mérkőzés tekintetében már csütörtökön tudtuk, hogy a létszám kritikus lesz. Három játékos betegség, két játékos ötödik sárga lap miatt nem tudott részt venni és sajnos be is igazolódott. Nehezen meglett a tizenegy játékos. Az első félidőben próbáltunk fegyelmezett védekezéssel lezárni a területeket, sőt, még azt az előnyt is megkaptuk, hogy az ellenfél csapatából kiállítottak egy játékost. Nem tudtuk értékesíteni a helyzeteket, és a második félidőben már nem tudtunk megfelelően koncentrálni. Ha van minimum egy tartalék játékosunk, akkor a döntetlen már szinte biztos lett volna, mert az ellenfél is fáradt. A maréknyi játékos próbálkozott, de ennyire futotta.”

Leány U16
2018.03.25. 14:00
FC Hatvan – Airnergy
1-1 (1-1)

Erdei Géza: “Egy kimondottan jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen. A szokásos kihagyott ziccereink után az ellenfelünk szerzett gólt de ez nem törte le a csapatot és még az első félidőben sikerült az egyenlítés. A második félidőben mindkét kapu előtt akadtak helyzetek és bár a mérkőzés végén háromszor is kapusra vezettük a labdát összességében reálisnak mondható a döntetlen.
Jók : Futó Vivien (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat dicséretet érdemel.”

U13
2018.03.25. 15:00
Mészöly Focisuli – FC Hatvan
9-1 (5-1)

Nagy Gábor: “A felkészülési időszakban, a keret szűkössége miatt egyszer sem tudtunk teljes létszámmal kiállni a két edzőmérkőzésen. Az első félidőben igyekeztünk stabilan, zártan védekezni, amit fegyelmezetten hajtottak végre a gyerekek. A támadásba való átmenet részben sikerült. A nagy különbségű hazai vezetésben közrejátszott az ellenfél magassági és fizikai fölénye, négy találat is szöglet illetve rögzített játékhelyzet után született. Szünet után nyíltabban játszottunk, ami által több akciót végig tudtunk játszani és helyzeteink is voltak, de a befejezéseknél rossz döntéseket hoztunk. Az ellenfélnek is nagyobb területe nyílt, ami további gólokban nyilvánult meg. Megyeri Márk kiválóan védett a kapott gólok ellenére. Jelenleg 0 ponttal a tabella utolsó helyén állunk, de biztos vagyok benne, hogy fogunk mérkőzéseket nyerni a jövőben. Ehhez javulni kell az edzéslátogatottságnak.”

U12
2018.03.25. 17:00
Mészöly Focisuli – FC Hatvan
8-1 (4-1)

Béres Zoltán: “Tegnap a Mészöly Focisuli csapatával mérkőztünk Budapesten. Sajnos foghíjas kerettel kellett kiállnunk egy jobb képességű csapat ellen, többen hiányoztak betegség és sérülés miatt.
Három buta gólt kaptunk egyéni hibákból, koncentrációval és nagyobb odafigyeléssel ezek elkerülhetők. Sokat kell még dolgozni, de a küzdőszellemmel és a hozzáállással elégedett voltam!”

Leány U14
2018.03.25. 17:00
FTC – FC Hatvan
8-2 (3-1)