A közelmúltban távozott az FC Hatvantól két utánpótlás-edző, Ózsvári András és Adi János.
Ózsvári András hat esztendőn át utánpótlásunkban tevékenykedett az U17-es csapatnál, de most elfogadta a Heves megyei I. osztályban szereplő Pétervására hívását és a felnőtt csapat vezetőedzőjeként dolgozik tovább. Ózsvári honlapunknak értékelte az elmúlt éveket.
„Nagyon szép éveket töltöttem el a klubnál, ezúton köszönöm a lehetőséget Ofella Zoltánnak, hogy Hatvanba hívott – emlékezett a tréner. – A klubelnökkel nem kevesebb, mint 22 évet dolgoztunk együtt: Vácott először edzőtársak voltunk, majd a főnököm lett (ő pedig a Vác VLSE elnöke). Az itt töltött idő első 5 évében jó csapatokat irányíthattam, a fiatalok létszámban és minőségben is megfelelőek voltak, az utolsó esztendő miatt azonban már hiányérzetem van; ekkor jóval gyengébb csapatom volt és azt sem értem, hogy a hatvani gyerekek közül többen miért inkább a környékbeli együtteseket választják.”
A szakember az évek során több olyan játékossal dolgozott, akik később felnőtt szinten is remekül megállták a helyüket. Ózsvári kezei alatt pallérozódott többek között a ma az FC Hatvan felnőtt keretéhez tartozó Czibolya Gábor, Uj Patrik és Sárközi János.
„Sőt, Zachán Péter is a játékosom volt egy esztendeig, ő pedig ma már az NB I-es Paks keretének tagja – folytatta méltán büszkén Ózsvári. – Sajnos az a lehetőség nem került szóba, hogy a Pétervásárával együtt a hatvani munkámat is folytassam, mivel nagy a távolság, az utazás hossza miatt nem fért volna bele párhuzamosan a két csapat. A péterkei együttesnél tavasszal a cél a jelenlegi helyezés megtartása és egy stílusos játék kialakítása.”
Adi János is hat évvel ezelőtt érkezett klubunkhoz, ő két részletben dolgozott az FC Hatvannál.
„Először másfél évet, majd egy hosszabb megszakítás után most egy évet dolgoztam több csapattal – mondta honlapunknak Adi János. – Az U13-as korosztály plusz az U12-U11-es gárdák felkészítéséért feleltem, akik először a Kölyökligában indultak, most pedig bajnokságban edződnek – ez utóbbiban már jóval erősebbek az ellenfelek. A vállalkozásom miatt sajnos nem tudom tovább folytatni a hatvani munkát, de az itt eltöltött idő alatt remekül éreztem magam. Jó kollégák vettek körül, külön kiemelném Béres Zoltánt, akivel nagy összhangban dolgoztunk együtt. Örülök neki, hogy vannak tehetségek Hatvanban, a legtöbb talán az U11-es gárdában, de az U12-U13-ból Kovács Kristóf is nagyon ígéretes játékos. Úgy érzem, hogy még többet kell dolgozni velük, hogy a tehetség igazán utat törjön magának.”