Elkezdődött a felkészülés

Csapatunk január 10-én, szerdán elkezdte a felkészülést a Heves megyei I. osztályú bajnokság tavaszi szezonjára.

 Az első edzésen a keret szinte összes tagja részt vett. A tréning a fitness teremben kezdődött nyújtó és hengerező gyakorlatokkal, majd egymás közötti játékkal folytatódott. A héten ehhez hasonló, „rávezető” jellegű edzések lesznek minden nap, a nagyobb terhelésre a későbbiekben kerül majd sor, amikor már felkészülési meccsek is sorra kerülnek.

Az első edzésen régi–új játékosként egy korábbi hatvani futballistát köszönthettünk, Katona Rolandot, aki másfél év után térhet vissza klubunkhoz. A 25 esztendős belső védő legutóbb az NB III Keleti csoportját vezető Monorban futballozott, de a télen szerződést bontott a Pest megyei klubbal, így most szabadon igazolható. Rajta kívül az U19-es csapatból edzett a felnőttekkel két játékos.