Már a gyógyulás útján Juhász Bence

Az FC Hatvan középső védője, Juhász Bence a közelmúltban vakbélműtéten esett át. A 28. életévében lévő hátvéd már jobban van, de csak januárban kezdheti el újra az edzéseket.

Két héttel ezelőtt hétfőn edzés után elkezdett fájni, görcsölni a hasam és sajnos éjjel sem múlt el, sőt lázam is lett – emlékezett Juhász Bence. – Másnap elmentem a háziorvoshoz, aki beutalt a váci kórházba, ott pedig megállapították, hogy vakbélgyulladásom van, pontosabban ki van lyukadva a vakbelem. Ezért azonnal, még aznap meg is műtöttek a kórházban. Több nap után engedtek ki és szerencsére most már a gyógyulás folyamatában vagyok. Sétálni panaszmentesen tudok, persze, futballról egyelőre szó sem lehet. Nagyon oda kell figyelnem, hogy minden rendben menjen, de januárban már el szeretném kezdeni a téli felkészülést.

Juhász Bence előtt a csapattársak is tisztelegtek a Gyöngyöshalász elleni mérkőzés előtt a meze felmutatásával, ezzel kívántak mihamarabbi felépülést neki.

Nagyon jólesett a gesztus, igazán meghatódtam tőle. Mesterünk, Nagy Tamás is többször hívott, hogy érdeklődjön felőlem. Sok erőt adtak és adnak nekem ezek a dolgok.”