Hiába vezettünk, hibáinkért drágán megfizettünk

SÉNYŐ–FC HATVAN 3–1 (1–1)

Sényő, 250 néző. Vezette: Kátai Gábor (dr. Ambrus D., Balla L.)

SÉNYŐ: Gagyi – Bodó (Boros D., 23.), Klepács, Szokol, Lizák (Barta G., 87.) – Barcsay (Varga J., a szünetben), Lakatos L., Hadházi – Kapacina V., Kristófi, Márton A. Edző: Imrő László

HATVAN: Tajti B. – Zagijev V., Bárkányi A., Katona R., Karácsony D. – Dolhai G., Mundi Z. – Purzsa M. (Fellner K., 58.), Szabó R. (Torda P., 90.), Kitl K. (Bogdán M., 81.) – Sárközi Sz. Vezetőedző: Török László

GÓLSZERZŐ: Kristófi (43), Márton (59.), Varga J. (73.), ill. Kitl K. (7.)

KIÁLLÍTVA: Zagiev (a második sárga lap után) a 66. percben

JÓK: az egész hazai csapat, ill. senki.

Az első bajnokiját játszó Kitl Krisztián gyorsan vezetést szerzett csapatunknak Sényőn – Sárközi Szabolcs passza után került lövőhelyzetbe Kitl és 20-22 méterről, középről a jobb alsóba bombázott (0–1)! Hat perccel később máris előttünk volt az újabb nagy lehetőség, Sárközi lőtte futtából fölé az egyik hazai védő által kifejelt labdát. A 17. percben nagy ijedtség lett úrrá a sényői létesítményben, mivel a hazai csapatkapitány, Bodó Gábor ütközött Szabó Rolanddal, a sényői védő nagyokat üvöltve a földön maradt és sípcsontsérülés gyanújával le kellett cserélni. A félidő derekán újabb helyzeteink voltak. A 33. percben Katona Roland indítását Sárközi passzolta tovább Kitlhöz, aki egy gyönyörű testcsellel lerázta védőjét, de ziccerben a kapu mellé lőtt. Egy perccel később Szabó Roland tette ki középről a labdát Karácsony Dávidnak, aki egyből beadott, de Sárközi futtából fölé lőtt. Sajnos a játékrész hajrájában megváltozott a játék képe, feljöttek a hazaiak, „blokád” alá vették a kapunkat és a 43. percben sikerült is kiegyenlíteniük. Egy jobboldali beadásra Kapacina Valér berobbanva érkezett, előle középen Bárkányi Arnold még nagy bravúrral tisztázott, sajnos azonban a labda Kristófi Sándor elé került, aki a jobbösszekötő helyéről azonnal a jobb alsó sarokba lőtt (1–1).

A szünet után majdnem azonnal gólt kaptunk, mivel Mundi Zoltán hazaadását Tajti Bence megfogta, emiatt közvetett szabadrúgást kapott a Sényő, de a nyolc méteres lövést védelmünk blokkolta. Sajnos az 59. percben már mindenki tehetetlen volt, Karácsony labdaeladása után nem tudtunk felszabadítani, Márton András pedig 17 méterről félmagasan a bal sarokba bombázott (2–1). A 66. percben még nehezebbé vált a helyzetünk, Zagijev Vitálij buktatta ellenfelét, amiért megkapta második sárgáját, így a pirosat is. Két perccel később Kapacina lövése szétforgácsolta a felső lécet. A 69. percben egy baloldali beadás után Mundit rántották le a 16-oson belül, de a bíró sípja néma maradt. Sajnos a 73. percben egy szépségdíjas gól miatt végleg megpecsételődött a sorsunk: Szabó Roland adta el a labdát a félpályánál, Varga József felnézett, majd a kint álló Tajti felett 45 méterről a hálóba emelt (3–1). A 89. percben még akadt egy lehetőségünk a szépítésre, de Dolhai Gergő jobboldali beadását Bogdán Maxim a hosszú sarok mellé lőtte.

Az első félidő biztató játéka után a második félidő abszolút nem rólunk szólt, a Sényő hibáinkat kihasználva eldöntötte a mérkőzést, így 3–1-es vereséget szenvedtünk.

IMRŐ LÁSZLÓ: „Küzdelmes meccsen a korán bekapott gól megzavart bennünket, de megérdemelten egyenlítettünk. A szünet utáni játékunk alapján közelebb álltunk a győzelemhez, és ezt gólokkal érvényesítettük is.”

TÖRÖK LÁSZLÓ: „Nem azt mondom, hogy megérdemelte a hazai csapat a sikert, hanem inkább azt, hogy mi érdemeltük meg a vereséget. Megint olyan hibákból kaptuk a gólokat, amikre felhívtam a figyelmet. Tulajdonképpen három gólpasszt adtunk az ellenfélnek. Ha így folytatjuk, akkor éppen hogy beleszagoltunk az NB III-ba és már mehetünk is vissza a megye I-be…”