Szombaton 13.00 órai kezdettel a Borsodnádasd együttesét fogadjuk a Heves megyei I. osztály őszi idényének utolsó fordulójában.
A 15. forduló előtt csapatunk a bajnokság 3. helyén áll 36 megszerzett ponttal, hátrányunk továbbra is két pont az első helyezett Egerrel szemben. Jó szériában vagyunk, hiszen előző nyolc bajnokinkat megnyertük, legutóbb Hevesen győztünk 3–1-re Simon Mátyás, Kész Tibor és Czibolya Gábor góljaival. Hazai pályán a mérlegünk 5 győzelem és 1 vereség, legyőztük az Energiát, a Besenyőteleket, a Marshall-ASE-t, a Bélapátfalvát és a Gyöngyöshalászt, csak a Felsőtárkánytól kaptunk ki.
Szombati vendégeink jelenleg 20 ponttal a bajnokság 7. helyén állnak, az előző körben a Gyöngyöshalásszal 2–2-es döntetlent játszottak. Házon kívül két győzelem mellett hat vereséget szenvedtek el, csak az Egerszalókot és a Füzesabonyt verték meg.
A bajnokság állása és az erőviszonyok alapján természetesen mi vagyunk az esélyesek, és muszáj érvényesíteni ismét a papírformát, hogy tapadni tudjunk az élen álló kettősre.
Az FC Hatvan–Borsodnádasdi LASE mérkőzést Tóth Zoltán vezeti majd, míg asszisztensei Juhász Ádám és Szigetvári Zsolt lesznek.
Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésre!!!