Blázi János és Blázi Jánosné búcsúztatása után kisvártatva újabb ünnepségre került sor a Népkerti Sporttelepen, hiszen elkészült a műfüves pálya felújítása.
Az FC Hatvan sporttelepén található kis méretű műfüves pályát 2007-ben építették, azóta felülete felszakadozott, balesetveszélyessé vált, így időszerű volt a felújítás. Egy sportfejlesztési pályázat adott lehetőséget a rekonstrukcióra, ebből tudta klubunk kicserélni a 12 évvel ezelőtt épített pálya burkolatát.
Horváth Richárd polgármester a szerdai átadó ünnepségen elmondta: nagy fejlesztések valósulnak meg az FC Hatvannál.
„Most elkészült a pálya felújítása, a héten megkezdődött a régi lelátó bontása és hamarosan egy új, korszerű épül a helyére, valamint folyamatban van a parkolók építése. Minderre azért van szükség, mert rengeteg gyermek sportol itt, akik sorra hozzák az eredményeket. Remélem, a felnőtt csapat is sikerrel veszi az akadályokat és feljebb fog lépni a bajnokságban” – fogalmazott a városvezető.
Klubunk elnöke, Ofella Zoltán az ünnepségen elmondta: ez volt az első műfüves pálya a városban, korábban csak salakpályákon játszottak a sportolók. Most 10 millió forintot kellett költeni arra, hogy biztonságosan lehessen rajta futballozni. A munkálatok körülbelül egy hónapja kezdődtek el, teljes fűcsere zajlott, új gumigranulátumot és kvarchomokot tettek bele. Az altalaj nagyon jó állapotban volt, a felületet kellett megfelelő minőségi szintre hozni.
A szalagátvágást követően az óvodás gyerekek vették birtokba a megújult pályát, és megkezdődött a játék. Kora este a Cégek Tornájának két csapata, majd az Öregfiúk Tornájának két csapata is felavatta a pályát.
(hatvanihirlap.hu alapján)