Elkezdődött a Kölyökliga U10-es csapatunknak!

Szombaton megkezdte szereplését U10-es csapatunk a Kölyökligában. Bár sokáig kétséges volt, hogy lesz-e lehetőségünk részt venni a küzdelmekben, végül a Szigethalom visszalépésének köszönhetően elindulhattunk a sorozatban.
Az első mérkőzésünket a VS Dunakeszi ellen játszottunk, ahol helyenként kifejezetten jó játékkal, rengeteg helyzetet kidolgozva, végig dominálva a találkozót, nagyarányú győzelmet arattunk.
A következő mérkőzésen a jó erőkből álló RKSK csapatával csaptunk össze. Ellenfelünk jobban kezdett, Mi pedig elég bizonytalanok voltunk a pályán, aminek köszönhetően hamar több gólós hátrányba kerültünk. Már 5-1-re is vezetett az RKSK, viszont a második szerzett gólunk után egy teljesen új mérkőzés kezdődött, és a utolsó pillanatokban akár meg is nyerhettük volna a találkozó, végül be kellett érnünk a döntetlennel.

Az első forduló eredményei:
FC Hatvan – VS Dunakeszi: 11-1
RKSK – FC Hatvan: 5-5

Minik Gábor: Örülök, hogy végül lehetőségünk adódott a sorozatban való indulásra. A Srácok is nagyon várták és szerették volna bizonyítani, hogy itt a helyük a Kölyökligában. Az első mérkőzésén csapatszinten és egyénileg is teljesen az ellenfelünk fölé nőttünk, megérdemelten nyertünk ilyen különbséggel is. Az RKSK elleni találkozó sajnos nem úgy indult, ahogy szerettük volna, lassúak, körülményesek voltunk és sok egyéni hibát vétettünk, de amit 5-1 után műveltek a Srácok, az előtt le a kalappal. Kitartás, akarat, küzdőszellem és az utolsó pillanatban még meg is nyerhettük volna a mérkőzést, de így nagyon is nagyon büszke vagyok a csapatomra!