A Heves megyei I. osztályú bajnokság 14. fordulójában az FC Hatvan a Hevesi LSC otthonában lép pályára szombaton, 13:00-tól.
Az FC Hatvan az előző fordulóban 7–0-ás győzelmet aratott otthon a Borsodnádasd ellen, így 11 győzelemmel, 1 döntetlennel, 34 megszerzett ponttal vezetjük a bajnokságot és előnyünk továbbra is egy pont az egy meccsel többet játszó Energia SC Gyöngyös előtt. Legutóbbi idegenbeli meccsünkön 4–2-es győzelmet arattunk a Pétervására otthonában.
Szombati ellenfelünk, a Heves jelenleg a táblázat 6. helyén áll, 13 bajnokijukon 6 győzelmet és 2 döntetlent értek el, míg ötször vereséget szenvedtek, így 20 ponttal rendelkeznek. Mostanában nem igazán megy a csapatnak, utóbbi négy bajnokiján mindössze egy pontot szerzett, éppen a legutóbbi fordulóban, a Pétervására elleni 2–2-es hazai döntetlennel.
Kedvező fejlemény a hevesiek számára, hogy a csapat ismét számíthat az eltiltását letöltő Besenyei Ferenc játékos-edző játékára.
Természetesen ennek a találkozónak is mi vagyunk az esélyesei, de ahogy mindig, most is a pályán kell érvényesíteni a papírformát!
Az előző bajnokságban Hevesen – szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2017. november 18-án! – 3–1-es győzelmet arattunk, míg tavasszal Hatvanban 4–1-re nyertünk.
A Hevesi LSC–FC Hatvan mérkőzést Janitz Gergő vezeti majd, segítői Deme Rajmund és Bíró Zsolt lesznek.