– Hogyan került képbe az FC Hatvannál a személyed?
– Mivel a vezetőedző távozott hatvanból ezért Ofella Zoltán megkeresésére kerültem kapcsolatba az egyesülettel.
– Milyen előzetes információid voltak az egyesületről, a Heves megyei első osztályról illetve mi mondatta ki Veled a legvégső “igent”?
– A bajnokságot végigkísértem, mert megyei kötődésem van az Eger miatt és láttam, hogy három csapat van versenyben a bajnoki címért. Az előzetes információm szerint tavaly is az volt a cél, hogy a csapat visszakerüljön az NBIII-ba, ez az idei bajnokságban sem lesz másként. A végső igent pedig…. komoly kihívás bajnokságot nyerni és egy osztállyal feljebb lépni, amit mint tudjuk nem elég megnyerni a bajnokságot hanem az osztályozón is helyt kell állni.
– Milyen átalakulások várhatóak a keretben a kitűzött cél érdekében?
– A tavalyi keretből két távozó van, mind a kettő kulcs pozícióból így ezeknek a pótlását meg kell oldani. A keretnek egy frissítésre van szükség. Ahova már van érkező Mundi Zoltán személyében és még lesznek is.
– A felnőtt csapat vezetőedzői posztja mellett más szerepkör is hárul-e Rád?
– Az elnök Úrral való beszélgetésnél kiderült hogy az első csapat alá tartozó U17, U19-es csapatnál a szakmai részt is elvállalom. Az U19-esek Gömöri Ottó alá fognak tartozni míg a 17-esek Szán László alá. Elsődleges cél, hogy minél több játékos az első csapat látókörébe kerüljön.